Ezt a számot állították be ébresztőnek Elon Musk űrhajójának asztronautái

2020/05/31  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Helyi idő szerint szombat délután sikeresen felbocsátották Floridából a SpaceX űrhajóját két asztronautával a fedélzetén.

Az űrhajóból ennyi látszott Salgótarján Somoskő településrészéről fotózva 2020. május 30-án este.(MTI)

Kilenc év után először indultak a Nemzetközi Űrállomásra űrhajósok az Amerikai Egyesült Államokból. A Crew Dragon nevű űrhajón Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták foglalnak helyet; előbbi 49, utóbbi pedig már 53 éves.

Az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) ezúttal nem önerőből, hanem Elon Musk milliárdos SpaceX nevű magánvállalatával együttműködve bocsátotta fel az űrhajót. Ez az első alkalom az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indít űrexpedíciót.

A kilövéssel már szerdán megpróbálkoztak a floridai űrközpontban. Akkor azonban a viharos időjárás miatt alig húsz perccel a start előtt elhalasztották az indítást. A NASA szombat reggel hozta meg a döntést a szombati felbocsátásról, amely a rossz időjárás miatt még délben is kétséges volt.

A start rendben zajlott: a fellövés után a Falcon rakéta első fokozata levált, és megindult vissza a Föld felé. A rakéta Föld körüli pályára állt, és óránként több mint 27 ezer kilométeres sebességgel tart a Nemzetközi Űrállomás felé. A dokkolás a start után 19 órával várható.

A 24.hu értesülése szerint Greenwichi középidő szerint 8:45-kor volt az ébresztő a SpaceX Crew Dragon űrhajójában. A fedélzeten tartózkodó két NASA-asztronauta zenére ébredt, méghozzá egy rock klasszikusra :)

 

A  következő fontos megálló (szó szerint) vasárnap, magyar idő szerint 16:29-kor lesz, ekkor dokkol a Crew Dragon a Nemzetközi Űrállomáshoz. Az összekapcsolódás után két és fél órával léphetnek majd át az asztronauták az űrállomás fedélzetére.

Az eseményt a NASA alább beágyazott élő közvetítésében követhetitek.

(hvg)

SpaceX, Elon Musk, űrhajó, Crew Dragon, Black Sabbath

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek