Fiesta25 – Csordás Tibor és Knapik Tamás hosszú idő után turnéra indulnak

2024/11/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

2025-ben lesz 25 éve, hogy megalakult a Fiesta, és ezt a jeles évfordulót srácok (urak...) mindenképpen szeretnék megünnepelni.

Fiesta25 – Csordás Tibor és Knapik Tamás hosszú idő után turnéra indulnak

A zenében, hangulatában régi, elvárt, "fiestás", de mai látvánnyal kiegészült koncertshow-t több helyszínen is szeretnék megmutatni. Jelenleg tíz állomás szerepel a listán, az első dátum május 17-e lesz, amikor is a Fiesta a Barba Negrában áll először újra színpadra – ezzel a koncerttel indítják el a jubileumi koncertsorozatot.

Az első kislemezük 2000 januárjában jelent meg Meddig tart? címmel: a formáció 1999-től 2012-ig létezett. 2008-ban az Eurovíziós Dalverseny hazai döntőjébe (akkor még volt ilyen) is bekerültek ezzel a dalukkal:

„A kezdetekkor egyáltalán nem sejtettük, hogy ekkora siker lesz a Fiesta. Örömmel gondolok vissza a közösen eltöltött időre, hiszen életem egyik legszebb időszaka volt és minden szempontból megváltoztatta azt. Sok minden változott az elmúlt évek alatt, de izgatottan, örömmel és nyitottan várjuk a közös zenélést" – nyilatkozta Csordás Tibi.

„A mai napig az egyik legmeghatározóbb élményem a Fiesta. Hiányzott az egész, úgy, ahogyan van, és nagyon jó érzésekkel vágunk neki a következő időszaknak" – tette hozzá Knapik Tomi.

A duó szétválása után Csordás Tibi szólókarrierbe kezdett, Knapik Tamásról annyit olvastunk, hogy egyedül neveli autista kisfiát – két éve azt nyilatkozta, hogy egy musicalt ír az autizmusról, hogy a zene nyelvén ismertesse meg az embereket ezzel a spektrumzavarral.

 

Presser Gábor is fellép a Zeneakadémia jótékonysági hangversenyén

 

 

 

Fiesta, Csordás Tibor, Knapik Tamás

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek