Gyászol a Van Halen

2020/09/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Elvesztette a rákkal szemben folytatott küzdelmet a Van Halen egykori basszerosa, Mark Stone. A zenész halálát a testvére jelentette be az egyik közösségi oldalon.

Mark szemüvegben (2016) – fotó: YT.

Brad Stone ennyit írt az Instagramra: "Szeretett bátyám, Mark ma reggel elment."

Mark Stone akkor csatlakozott a Van Halen testvérekhez, amikor basszusgitárosuk elköltözött, az akkor még trióban Eddie is énekelt. Később David Lee Roth kerekítette kvartetté a bandát, és övé lett a vokál.

"Elmentem dzsemmelni. Annyi volt, hogy azt mondták, gyere el és dzsemmeljünk, aztán megnézzük, mi történik" – emlékezett Stone a The Van Halen Story: The Early Years című dokumentumfilmben. "Rögtön, tudtam, hogy mindketten virtuózok. Kevés legendás gitáros volt, és tudtam, hogy Edward pont afelé tart. Alex pedig a vezető volt, a mozgatórugó, ami irányt adott a zenekarnak."

Stone 1972-1974 között volt a zenekar tagja, akkor lecserélték Michael Anthonyra (ő egészen 2006-ig zenélt velük), mert az erejét és az idejét megosztotta a tanulás és a zenekarban való szereplés között, így a banda végül távozásra szólította fel, azzal, hogy az "érdekei máshova kötik".

"Csak nem tudtam tartani velük a lépést" – ismerte el Stone, aki tisztában volt azzal, hogy még nagy dolgokra lesznek hivatottak. Később Stone megalakította a Van Halen egyesületet és vendégszerepelt a Fan Halen tribute együttesben.

A Van Halen pedig a mai napig működik, Anthony helyén Eddie Van Halen fia, Wolfgang Van Halen játszik. Bár David Lee Roth 2019-ben megpedzegette, hogy befejezik, de a korábbi énekes, Sammy Hagar szerint a zenekarnak akkor lesz vége, amikor Ed (65) vagy Alex (67) meghal...

Most egykori zenekari társukat gyászolják. Tényleg nem tudta tartani a lépést velük.. R.I.P.

 

 

 

Van Halen, gyász, Mark Stone

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek