Gyászol az STG és a The Devil Wears Prada

2025/05/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Négy ember már biztosan meghalt azon a repülőgépen, amely a ködös időben csütörtökön elektromos vezetéknek ütközött, és lezuhant San Diegó egyik negyedében. A másik két utasról egyelőre nem szólnak a híradások.

Gyászol a Sum 41 és a The Devil Wears Prada is

A Sound Talent Group (STG) közleményében azt írta, hogy Dave Shapiro (42), a zenei ügynökség társalapítója is a halálos áldozatok között van. A STG olyan előadókat képviselt, mint az amerikai Hanson popzenekar, Vanessa Carlton amerikai énekes-dalszerző és a kanadai Sum 41 rockegyüttes. (A zenekar 2023-ban, 27 év után jelentette be, hogy feloszlik, utolsó videóklipjük, a „Radio Silence” 2025. április 1-jén jelent meg.)

Shapiro karrierje a Count the Stars nevű pop-punk zenekar dobosaként indult, amely az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején működött. A zenekar feloszlása után zenei ügynökként dolgozott a United Talent Agency és a The Agency Group cégeknél. 2018-ban társalapítóként létrehozta a Sound Talent Groupot, emellett megalapította a Velocity Records kiadót és a Velocity Aviation repülési iskolát is.

Szenvedélyes pilóta volt, több mint 15 éves repülési tapasztalattal rendelkezett, és gyakran repült San Diego és Alaszka között. A végzetes balesetben egy Cessna Citation II típusú magánrepülőgépet vezetett, amely a San Diegó-i Montgomery-Gibbs Executive repülőtér közelében zuhant le.

A baleset során Shapirón kívül további öt ember, köztük Daniel Williams (39), a The Devil Wears Prada egykori dobosa (képükön), valamint két STG-alkalmazott is életét vesztette. 

Williams 2016-ban távozott a zenekarból, és azóta sikeres karriert épített a technológiai szektorban. Közel nyolc évet töltött a GoPro-nál szoftvermérnökként, majd nem sokkal halála előtt elfogadott egy állásajánlatot az Apple-nél. A baleset előtt Williams az Instagramon osztott meg képeket a repülőgép pilótafülkéjéből...

A tragédia megrázta a zenei közösséget, és a The Devil Wears Prada is mély részvétét fejezte ki:

 

Mindkét áldozat emlékét a zeneipar számos szereplője méltatta, Saphiro esetében kiemelve elkötelezettségét a független művészek támogatása és a zenei közösség fejlesztése iránt.

 

Dave Shapiro, Sum 41, The Devil Wears Prada, Daniel Williams, repülőgép-szerencsétlenség

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek