Hello Baby, kezdjük újra! Legendák és fiatal zenészek zenélnek együtt a STRAND Fesztiválon

2022/07/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Új sorozatot indít útjára a Hajógyár és a STRAND Fesztivál. A LEGENDÁK produkció keretében velünk élő legendák évtizedek óta szeretett dalait dolgozzák fel fiatal és népszerű zenészek, az eredeti szerzőkkel, előadókkal együtt.

Legendák és fiatal zenészek együtt zenélnek a STRAND Fesztiválon

Az alkotómunkát a Hajógyár csapata dokumentálja, és a hajogyar.hu-n megjelenő Bár Turné című műsorban mutatja be a közönségnek, míg a klipszerű live act videók az előadók YouTube csatornáján fognak megjelenni a dalpremierekkel egyidejűleg.

A dalokat  – a legtöbb esetben exkluzív, közös koncert keretében – a STRAND Fesztiválon hallhatják élőben a rajongók. Az idei fesztiválig hat dal születik újjá, de a Hajógyár és a STRAND sorozat a tervek szerint 2023-ban is folytatódik.

A Legendák sorozat első dalát július 25-én a Petőfi Rádióban mutatták be. Az Ivan and the Parazol Menyhárt Jenővel, vagyis az eredeti szerzővel, előadóval közösen írta át a „Mocskos idők” című klasszikust, majd augusztus 21-én a STRAND Fesztiválon, közösen is adják elő.

Ugyancsak közös koncertre készül a STRAND-on a KFT és a Carson Coma, az 1981-es Táncdalfesztiválon bemutatott „Bábu vagy” című dalt adják elő, amely a Besúgó című sorozat betétdalaként lett nemrég újra sikeres. (Akárcsak a „Mocskos idők”, amely a film főcíme volt. A sorozatot nemrég az HBO sajnos – több más regionális tartalommal együtt – törölte a csatornájáról.)

Augusztusra készül el Charlie egyik legnagyobb slágerének feldolgozása. A „Nézz az ég felé” című dalt a Wellhello és Charlie közösen adja elő a STRANDon és minden bizonnyal hosszú ideig hallgatjuk majd a másodszorra is slágerként megszülető klasszikust.

Izgalmasnak ígérkezik az Analog Balaton és Lovasi András kettőse, egy Kispál és a Borz dallal – hiszen egyre több, fiatal zenei produkció vallja meg, hogy annak idején Kispál-dalokon nevelkedtek ők is... Most még egyszer eljátsszák az egyik dalukat :)

Az LGT és Karácsony János szerzeményét, „Az utolsó szerelmes dalt” a Jónás Vera Experiment az eredeti szerző-előadóval közösen dolgozott fel. A STRANDon lesz először hallható ez a dal is Jónás Veráék előadásában a Hajógyár színpadán.

Az idei év egyik legnagyobb slágere a Valmar és Szikora Róbert nevéhez fűződik. Az Úristen után jön az új, közös dal, ezúttal egy R-Go feldolgozás. Már dolgoznak a fiúk, hogy a Valmar kezei között igazi, 2022-es formát öltsön az éppen 40 éve született, az első R-Go lemezen hallható „Bombázó” című dal, amelyet az augusztus 21-i Valmar Main Stage Show keretében a STRAND-on mutatnak be a fiatal zenészek.

 

Sean Paul, Clean Bandit és a nagy durranás: STRAND Fesztivál

STRAND Fesztivál, legendák

 

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek