Hivatalos: nem lopta a Led Zeppelin a Stairway to Heaven bevezető riffjét

2020/10/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Márciusban adtuk hírül, hogy San Francisco-i/Los Angeles-i (forrása válogatja) bíróság helyben hagyta azt a 2016-os ítéletet, miszerint a Robert Plant és Jimmy Page nem lopták el Randy California dalát. Úgy tűnik, az örökösök nem elégedtek meg az ítélettel, és az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához fordultak – a grémium azonban tegnap elutasította az ügy újratárgyalását.

Randy California mindössze 45 évig élt.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a minden idők egyik legnépszerűbb zenekarának énekesét, Robert Plantet és Jimmy Page gitárost 2014-ben megvádolták, hogy legnagyobb slágerük legendás bevezető riffjét a Spirit nevű amerikai együttes Taurus című számából másolták. A dalt a néhai Randy Wolfe írta. A Randy California néven játszó zenész 1997-ben vízbe fulladt, a pert hagyatékának kezelője indította.

Az ügy a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumpere volt: Plantet és Page-et millió dolláros büntetés fenyegette.

A Led Zeppelin 1968-ban a Spirit amerikai turnéjának előzenekaraként (tehát nem fordítva!) lépett színpadra, azonban Page 2016-ban egy Los Angeles-i tárgyaláson azt mondta, nem hallotta a dalt egészen a legutóbbi időkig.

Wolfe 1997-ben a Listener Magazinnak azt mondta:

"Egy csomó pénz kerestek ezzel a dallal, de egyszer sem mondták azt, hogy köszi vagy hogy mennyivel jövünk neked..."

A San Francisco-i/Los Angeles-i esküdtek azt állapították meg, hogy a két dallam között nem volt alapvető egyezés, ami azért fura, mert ez a bizonyos egyezés kevésbé vájt füllel is elég jól hallható, igaz, az eredeti dallam aztán másfele kanyarodik... 

Itt meghallgathatjátok mindkettőt.

 

Randy Wolfe hasonló körülmények között halt meg 1997-ben Hawaiin, mint nemrég a Glee sztárja, Naya Rivera: vízbe (óceánba) fulladt, miután egy hullám fenyegetése elől biztonságba helyezte 12 éves fiát. Halála után jött létre a Randy Craig Wolfe Trust, amely a kaliforniai ileltőségű szerződésekből származó jogdíjak felhasználásával támogatja a Randy California Project nevű iskolát, amely hátrányos helyzetű általános iskolások számára biztosít zenei oktatást Ventura megyében.

Ha  Led Zeppelin két oszlopos tagja helyében lennénk, némi pénzt – azért a pár hangért is – átutalnánk az iskola számlájára...

 

 

Led Zeppelin, Robert Plant, Jimmy Page, Randy California, Spirit, Taurus, Stairway To Heaven, plágium

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek