Nem kell többé bíróságra járnia a Led Zeppelinnek

2020/03/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A San Franciscó-i bíróság helyben hagyta azt a 2016-os ítéletet, miszerint a Robert Plant és Jimmy Page nem lopták el Randy California dalát.

Nem kell többé bíróságra járnia a Led Zeppelinnek
Nem kell többé bíróságra járnia a Led Zeppelinnek

A Stairway To Heaven a valaha írt legnagyobb rock balladák listájának élén helyezkedik el, éppen ezért a 2014 óta tartó per a zeneipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért jogi vitája volt.

Egészen pontosan azzal vádolták őket, hogy a Stairway To Heaven nyitó akkordmenetét a Spirit zenekar Taurus című számából nyúlták, s onnan ismerhették, hogy a két zenekar a hatvanas években többször is együtt lépett fel. A Taurus egyébként 1968-ban, három évvel a Stairway To Heaven előtt született, szerzője a Randy California néven ismert Randy Wolfe volt, aki 1997-ben elhunyt, a pert a vagyonkezelője indította.

A Led Zeppelin tagjai több millió dollárt bukhattak volna, ha elveszítik a pert, de most a San Franciscó-i bíróság helyben hagyta azt a 2016-os ítéletet.

A hír forrása

A jogi nyelvezet igen precíz dolog, nem véletlenül fogalmaznak meg egy dolgot úgy, ahogy. Az ítélet azt mondta ki, NEM LOPTÁK EL, ezt kellett vagy 6 éven keresztül bebizonyítani a felkért csapatnak, és az amerikai ügyvédes-perlekedős filmek alapjan el tudjuk képzelni, hogy mindent meg is tettek a cél érdekében. De: nem azt mondta ki az ítélet, hogy a két dallamrészlet nem egy és ugyanaz. Mert ezt nehéz lenne bemagyarázni annak, akinek rendeltetésszerűen működik a hallószerve. (aszerk.)

Led Zeppelin, Robert Plant, Jimmy Page, Randy California, Spirit, Taurus, Stairway To Heaven, plágium

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek