Hobo levadássza az Arénát

2023/10/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A vadászat című, mára már ikonikus album 1984-ben jelent meg., jövőre ünnepli 40. évfordulóját. A születésnapot 2024. február 10-én az Arénában üli meg Hobo.

Hobo levadássza az Arénát

Minden idők egyik legikonikusabb hazai rockalbuma hirtelen felindulásból született, mégis a műfaj meghatározó klasszikusává vált.

„A Budapest-Miskolc vonaton 40 szövegötletet jegyeztem le, majd az egészet egy taxiban felejtettem. Végül 26-ot sikerült felidéznem, és Pókáék konyhájában nekiálltunk a munkának. A felvételek kezdete előtt „csak” a szövegeket kellett bemutatnom a cenzúrának - tudják, egy A-moll vagy G-dúr nem lehet rendszerellenes... Nagy tisztesség, hogy az emberek érdeklődése fennmaradt és a dalok ma is élnek, de szomorú tény, hogy a mű aktualitását mindmáig nem vesztette el. Sőt, anélkül, hogy próféciákat mondanék, amíg ember lesz a Földön, az is marad”  – emlékszik vissza Hobo.

Megjelenésekor a lemez a ritka koncertalbumok egyike volt, amely zeneileg és szövegileg gondosan megtervezett életképekben jelenítette meg a történelem és a társadalom keresztmetszetét. A bomba sikerű Budapest Sportcsarnok-beli telt házas lemezbemutató óta négy évtized telt el, de a Vadászat hatása, öröksége generációkon átívelő.

A kultikus dupla album 35. születésnapját a Barba Negra Track-ben ünnepeltük meg.

Akkor azt írtuk:

"Talán, a 40. szülinapon – ha megszervezik – gyertyák is lesznek a tortán, hogy némi tűz kerüljön az előadásba."

Hobo és nagyszerű zenekara a rangos jubileumhoz méltó koncerttel készül. A vadászok gyülekezőjétől a Hajtók dalán át ízig vérig rockba csomagolva mesél majd az erdő 2024. február 10-én a Papp László Budapest Sportarénában.

JEGYEK ITT

Hobo, Vadászat, Aéna

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek