Hogyan hallgatunk zenét?

2022/11/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Visszatérő témája ez a tudományos vagy majdnem tudományos kutatásoknak: az EEnlarge Europe azt tűzte ki céljául, hogy olyan területekről gyűjtsön adatokat és információkat, amit korábban még nem kutattak, a vizsgálódást pedig évente megismétlik, hogy a trendek változásait is mérni tudják.

Fotó: Alena Darmel

Gondoltad volna, hogy egy klubban fontosabb a ruhatár, mint egy jó biciklitároló?

Szerinted a live stream koncertek még mindig töretlenül népszerűek, vagy már inkább a Metaverzum a menő? 

Az életünk minden téren gyorsan változik, köszönhetően a technológiai fejlődésnek. Ezzel együtt természetesen a szokásaink is változnak, szinte naponta jelennek meg új platformok és eszközök. Ez hatással van arra is, ahogyan zenét hallgatunk, de nem csak az egyértelmű oldalról, hogy felváltotta a fizikai formátumot a streaming, a cédét az okostelefon, de hatással van arra is, ahogyan élőben hallgatunk zenét. Személyes zenehallgatási szokásaink társasági tevékenységből sokkal izoláltabbá vált, köszönhetően a fülhallgatóknak, és manapság koncertre járni már inkább szociális esemény, mintsem fókuszált zeneélvezet és a zenészekre figyelés.

Vagy mégsem? 

A kulturális és zenei szektorban alig néhány éves jelentés méri globálisan vagy nemzeti szinten, mi is történik a zeneiparban a gazdasági oldalon, de lényegében semmilyen adattal nem rendelkezünk arról, hogy egy átlagos ember mennyit költ zenére, milyen egyedi szociológiai trendek és viselkedési minták uralják a szektort, főképp az élőzenei életben.

Az EEnlarge Europe kis klubok összefogása és tudásmegosztási projekt, öt ország határain átívelve, kifejezetten annak a szektornak az igényeire szabva, ahol minden zene kezdődik. Az életben naponta új kihívásokkal nézünk szembe, a pandémia után jött a háború, az infláció, az energiaválság, ezért tudni akarják, mindez hogyan hat a közönségre, lehetőleg minden aspektusból.

Ez a friss tudás segíteni fogja nem csak a kis klubokat, de zenészeket, fesztiválszervezőket, a teljes kulturális szektort, ezért őszintén hálásak, ha a kérdőív kitöltésével segítitek a munkájukat. 

Céljuk ezzel a kutatással, hogy jobban megértsék a közönséget: hogyan hallgatunk zenét online és offline, hogyan hatott mindannyiunkra a pandémia mentálisan és gazdaságilag, hogyan használjuk a közösségi médiát élőzenei kontextusban. Ezt a friss tudást arra fogják használni, hogy hatékonyabban tudják talpra állítani a szektort ezután a hosszú és erősen kihívásokkal teli időszak után. 

A kutatás kérdőíve hat nyelven érhető el – angolul, horvátul, magyarul, románul, szerbül és szlovénul –, segítsétek a munkájukat azzal, hogy kitöltitek.

 

zenehallgatás, kutatás, EEnlarge Europe

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek