Hosszú kihagyás után a Budapest Parkban ad koncertet a My Chemical Romance

2021/12/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Bár visszatérésükre a vírushelyzet miatt többet kellett várni, a My Chemical Romance egy masszív világkörüli turnéval hálálja meg a közönség kitartását, és természetesen a magyar rajongók sem maradnak ki a sorból! 2022. június 7-én Gerard Way-t és csapatát túl hosszú kihagyás után nézhetjük meg, és minden bizonnyal magukkal hoznak olyan korszakos slágereket is, mint a Na Na Na, a Teenagers vagy éppen a Helena.

Hosszú kihagyás után a Budapest Parkban ad koncertet a My Chemical Romance

A zenekar története a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására indult el, ekkor határozta el ugyanis Gerard Way és Matt Pelissier, hogy együttest alapítanak. Miután maguk mellé gyűjtöttek pár kiváló zenészt, mindössze három hónappal megalakulásuk után meg is jelentették bemutatkozó lemezüket Brought You My Bullets, You Brought Me Your Love címmel.

Bár saját zenéjüket sokszor szimplán rocként vagy durva, veszélyes popként definiálják, valójában sokféle hatás keveredik benne a pop-punktól az emon át egészen a glam rockig. A nemzetközi áttörést 2004-ben nagykiadónál megjelent Three Cheers for Sweet Revenge című lemez hozta meg számukra, ami több országban is platina minősítést ért el.

2005-ben már a Green Day előzenekaraként indultak turnéra, majd önállóan is körbekoncertezték a világot. Rendkívül termékeny időszak is volt számukra, 2006 őszén egy újabb albummal jelentkeztek The Black Parade címmel, ami valójában egy rockopera, középpontjában pedig egy rákos, haldokló karakter áll. A lemez az ő történetét meséli el: halál, túlvilági élmények és későbbi visszaemlékezések, elmélkedések az életről is megtalálhatóak a témák közt. A lemez általánosságban nagyon jó kritikákat kapott, a Welcome to the Black Parade című single pedig az első number 1. helyezést is meghozta a csapat számára a brit slágerlistákon. A lemezt olyan neves magazinok is az év legjobb megjelenései közé válogatták, mint az NME, Spin, vagy az Entertainment Weekly, a Wizard nevű lap pedig egyenesen “instant klasszikus”-nak kiáltotta ki.

Az időközben több tagcserén is átesett csapat negyedik – és ezidáig utolsó – nagylemeze 2010-ben jelent meg Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys címmel, 2013. márciusában pedig a rajongók legnagyobb bánatára bejelentették feloszlásukat.

A MCR tagjai külön-külön is aktívak maradtak, majd hat év kihagyás után, 2019. decemberében tértek vissza a színpadra – az eredetileg egyszeri alkalomnak hitt koncertre a jegyek percek alatt fogytak el, csakúgy, mint a később egy hatalmas angol stadionba bejelentett tripla fellépésükre. Ki hagyná abba ezek után...

A budapesti koncertre a jegyértékesítés december 10-én indul.

My Chemical Romance, Budapest Parkban

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek