Időpontváltozás! Augusztus helyett júniusban jön Budapestre a Bring Me The Horizon

2022/12/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Bring Me The Horizon koncertje előrébb került, így a brit szupersztárcsapatot június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. Ráadásul a zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátum mellett a beforgatott Aréna helyett a teljes Aréna a metalcore banda és rajongói rendelkezésére áll majd.

Fotó: BMTH/FB

A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a régi Dürer Kert nagytermében volt, most pedig a Dürer Kert és a Live Nation szervezésében első Aréna koncertjükre készülnek Budapesten..

A zenekar eredetileg 2022-ben érkezett volna, majd a Covid-járvány miatt tolni kényszerültek a turnét, jövő augusztusban pedig az USA-ban és Kanadában koncerteznek, ezért kapott most ismét új dátumot a budapesti fellépésük is. A metalcore isteneinek is többször kikiáltott banda másfél évtizedes fennállása alatt többször szerepelt a brit sikerlistákon, négy Kerrang! díjjal büszkélkedhetnek – köztük kettő a Legjobb Brit Bandának és egy, a Legjobb Koncertzenekarnak járó elismerés –, kétszer jelölték őket Grammy-díjra és számaik világszerte felkapottak a rock rádiókban is. A zenekar év elején jelentette meg Post Human: Survival Horror c. középlemezét, mely a tervek szerint a Post Humanre hallgató sorozat első darabja. Erről az anyagról emelték ki nemrég a DiE4u-t, mely a mérgező rögeszmékről szól és egy meglehetősen erős klipet is kapott.

Ahhoz, hogy végre élőben hallhassuk a zenekar horror show-ját végre már nem is kell olyan sokat várni: találkozzunk június 1-jén az Arénában, ahol a férj és feleség által alapított, kanadai heavy metál banda, a Spiritbox kíséri őket.

Bring Me The Horizon, Aréna, metalcore

 

 

Szólj hozzá!


Tegnap Kráter, ma Vulkán: újabb fesztivál tört ki a láthatáron

Tegnap Kráter, ma Vulkán: újabb fesztivál tört ki a...

Tegnap még a kőbányai Kráterről írtunk, ma pedig már egy Vulkán tört ki a postaládánkból. Szerencsére ezúttal sincs szükség...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy headliner mennyiben felelős azért, amit az előzenekara mond vagy csinál?

Ed Sheeran kirúgta amerikai stadionturnéjáról Macklemore-t, miután a rapper a színpadon kiállt a palesztinok mellett – ez pörög most a közösségi és a mainstream online médiában világszerte. Csakhogy nem egészen ez történt.

Kőbányán tör ki a Kráter – három nap élőzene, elektronika és underground

Kráter ott keletkezik, ahol valami nagy erővel a felszínre tör. A Kráter Fesztivál esetében ez az energia elsősorban zenei: október első hétvégéjén élő koncertek, elektronika, techno, tört ritmusok és a hazai underground különböző rétegei költöznek be egy régóta alvó kőbányai villába és annak elvadult kertjébe.
Új koncertek