Iggy Pop is őt ajánlja: a londoni jazzszíntér szaxofonos üstököse ma először a Müpában

2022/04/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Nubya Garcia afrikai gyökereit, a modern jazz elemeit és az elektronikus hatásokat elegyítő zenéje a szakma lelkesedését és a közönség rajongását egyaránt kivívta. A DownBeat magazin a 2020-as évek meghatározó művészei közé válogatta, debütáló EP-jének összes vinyl példánya egyetlen nap alatt kelt el, besöpörte a Jazz FM és a Sky Arts legfigyelemreméltóbb új művészének járó díját – és Iggy Pop is jó szívvel ajánlja minden zenekedvelő figyelmébe. A szaxofonos ma a Müpában ad koncertet.

Fotó: Adama Jalloh

London a kortárs jazzélet egyik meghatározó színtere, ahol a virágzó alternatív irányzatoknak is bőséggel jut hely az ég alatt. Klubkoncertek, underground tehetségkutatók, online rádiók és független kiadók támogatják a feltörekvő tehetségeket, közülük is kiemelkedik a kilencvenes évek elején alapított Tomorrow’s Warriors nevű tehetséggondozó ügynökség. Itt tanult, és innen indította el azóta szárnyaló karrierjét az akkor még mindössze tizenhét esztendős Nubya Garcia. A camdeni születésű művész egyébként kezdetben nem a jazzszíntéren próbálgatta a szárnyait, eleinte a klasszikus zene foglalkoztatta: ötéves korától zeneiskolába járt, és első hangszere a hegedű volt. Tízévesen próbálta ki a szaxofont, amely örökre megváltoztatta az életét: a Camden Jazz Bandben és a Royal Academy of Music junior jazzprogramjában eltöltött évei pedig megalapozták későbbi sikereit.

Innen szinte egyenes út vezetett a Berklee College of Musicra, majd a Trinity Laban Conservatoire of Music and Dance jazzelőadó szakára, amelyen kitüntetéssel diplomázott. Bár egyéni hangjára igen hamar rátalált, Garciának természetesen vannak példaképei, mélyen tiszteli Sonny Rollins, Dexter Gordon és Miles Davis munkásságát, de nagy hatással volt rá rézfúvós nevelőapja hangszerarzenálja és édesanyja reggae-től a latin és a klasszikus zenén át a soulig terjedő lemezgyűjteménye is.

Garcia fiatal kora ellenére is igen gazdag alkotói pályát tudhat a háta mögött, játszott például a kizárólag női előadókból álló Nérijában és a Maisha nevet viselő afrojazzszextettben, dolgozott Makaya McCravennel, Shabaka Hutchingsszal, a MOBO-díjas Moses Boyddal és a legendás producerrel, Congo Nattyvel, de az ikonikus Ezra Collective-vel és a Theon Cross Trióval is muzsikált.

A diploma utáni évben jelent meg bemutatkozó EP-je, a Nubya’s 5ive, amelynek híre forgószélként söpört végig a könnyedebb műfajokat kedvelők és a szakmai képviselői között is. 2018-ban jelentkezett a második EP-jével, a When We Are-ral, amely a bemutatkozó korongnál kissé merészebb, elektronika és élő jazz kapcsolatával kísérletező anyag. Zenei önarcképnek is beillő első szólóalbuma, a Source 2020 augusztusában jelent meg, és a kedvező fogadtatás ezúttal sem maradt el.

A Rolling Stone magazin a hónap albumaként jegyezte a korongot, a New York Times pedig a következő elismerő szavakkal illette: „egy egész életnyi élmény egyórányi hallgatnivalóba sűrítve”. Nubya a kisebb, ám kultikus helyektől a Royal Albert Hall világot jelentő deszkáiig számos helyen színpadra lépett már, turnéi keretében eljutott Latin-Amerika, Ázsia és Európa számos országába, de az Egyesült Államok és Ausztrália közönsége is élvezhette már a játékát.

 

 

Nubya Garcia, jazz, szaxofon, Müpa

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek