Indul a jelentkezés A Dal 2022-re – Magyarország idén is offolja az Eurovíziót

2021/10/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Ismét az ország legjobbját keresi A Dal című műsor.

Fotó: MTI Archívum

A Dal 2022 négy válogató adásában összesen 40 szerzeményt mutat be, így nagyobb esélyt kapnak a pályázók az élő műsoros szereplésre. Újdonság, hogy valamennyi előadás élőben hangzik el a színpadon, továbbá az akusztikus feldolgozások mellett a döntős produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében is hallhatók lesznek.

A győztes dal előadója az életre szóló élményen és nyereményeken kívül „Az Év Dala 2022” címmel, illetve a Petőfi Zenei Díj „év dala 2022” elismeréssel gazdagodik. A showműsor új szériájában ismét versenyeznek a szövegek és szerzőik „A Dal 2022 Legjobb Dalszöveg Írója” elismerésért. A műsorba kerülő 40 produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját.

2021-ben a Kaukázus vitte el a pálmát:

A 2022-es zsűriről egyelőre nem szól a közlemény.

Pályázni egy legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely még nem, vagy legkorábban 2021. március 30-a után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében. A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül november 15. (hétfő) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével – írja a Médiaklikk.

"Magyarország nem vesz részt a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Lehet még persze várni, amíg az EBU bejelenti a 2022-es résztvevő országok teljes listáját, de nem érdemes... – írja az ESC Hungary.

A tavalyi megmérettetést a Måneskin nyerte, akik már sould out turnéval futnak neki európai turnéjuknak, márciusban Budapestre is eljönnek.

A Dal 2022, Eurovízió, Maneskin

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek