Ingyenes koncerttel ünnepelték a pisai ferde torony 850. születésnapját

2023/08/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Ingyenes látogatással és koncerttel ünnepelték a pisai ferde torony 850. születésnapját – a szülinapi parti harangzúgással kezdődött, ahol 1173. augusztus 9-én helyezték el a története során elferdült, majd 2001-ben kiegyenesített torony alapkövét.

F

Este fél tíztől megvilágították a műemléket, a torony szomszédságában álló dómot és keresztelőkápolnát, melyek éjfélig ingyenesen látogathatók voltak.Ezzel egy időben a dóm előtti téren Ramin Bahrami iráni zongoraművész adott szintén ingyenes koncertet.

A világhírű ferde torony építése kétszáz évig tartott. Talajproblémák miatt 1178-ban megsüllyedt, majd építése többször szünetelt a Pisa és más itáliai városállamok közötti háborúk miatt. Utolsó emeletét 1372-ben fejezték be. A folyamatosan ferdülő tornyot 1990-ben a látogatók elől lezárták, majd egy olasz mérnök vezette nemzetközi szakértői csapat vette kézbe az egyenesítését. A csaknem 56 méter magas tornyot acélsodronyokkal biztosították, és a talapzat alatt elhelyezett súlyokkal megállították a dőlést. A tornyot 44 centiméterrel tették egyenesebbé, majd 2001-ben nyitották meg újra. Állítólag további háromszáz évig biztonságban áll...
      

 

pisai ferde torony

 

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek