Ismét kinyit a legendás Piaf Bár

2020/02/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A We♥Budapest-en olvastuk, hogy Edith néven nyit újra a legendás szórakozóhely – a nyitást rögtön egy kétnapos bulival ünneplik meg.

Újra kinyit a legendás Piaf Bár

"Budapesten mindig éjféltájban csatlakoztunk a Piaf bárban gyülekező társasághoz. A Piaf egy David Lynch-szerű éjszakai bár volt, sok plüss székkel, vörös függönyökkel és apró sárga reflektorokkal, amelyek mind a zongorának helyet adó kis színpadra irányultak. Néha játszott rajta egy harmadrangú zongorista vagy valamelyik vendég, aki úgy ítélte meg, hogy tudása méltó arra, hogy felhívja rá a figyelmet. Különben Edith Piaf és Charles Aznavour hangja szólt a hangszórókból. A boltozatos pincébe egy szinte titkos lépcsőn lehetett lejutni. Az L-alakú, föld alatti helyiségben lemezeket tettek fel — dzsesszt, latint és soult —, mégpedig többnyire György alias George összeállításában." Az idézetet az Edith tette közzé Fb-oldalán, forrás: Jaap Scholten: Báró elvtárs.

Déjà vu-nk van... 2017. november 20-án a következő címmel közöltünk egy cikket: "Újra kinyit a legendás Piaf bár". Hogy őszinték legyünk, azt sem tudtuk, hogy közben bezárt, de ahogy a We♥Budapest írja:

"... nem sikerült visszakapaszkodni a csúcsra. Hírnév ide vagy oda, akkor már nehéz volt felvenni a versenyt a bulinegyed gombamód szaporodó romkocsmáival és modern bárjaival meg pubjaival." (Forrás)

Hogy azóta változott-e akkora mértékben a helyzet, hogy valaki újra nekiveselkedjen, nem tudjuk, az biztos, hogy pl. az Ellátókert bezárt, mondjuk, az kissé távolabb tanyázott, a legközelebbi "konkurencia", az Instant meg akkor már pár hónapja átköltözött az Akácfa utcába.

Mindenesetre, az új tulajdonosnak iszonyúan nehéz dolga van, mert a Piaf nem egyszerűen szórakozóhely volt, hanem fogalom. Harminc évvel ezelőtt, 1990. február 21-én nyitott meg, és kb. 10 éven keresztül rendkívül felkapott helynek számított. Nem véletlenül: Paudits Béla és felesége, Mózes Mária üzemeltette eleinte, aztán az asszony lett a tulajdonos, s vitte a boltot egészen 2016-ban bekövetkezett haláláig.

Marcsi mama hívta meg a Piaf színpadára például Cserháti Zsuzsát is...

Új Néplap, 1992. január 8.

Az aranykorban még nem léphetett be bárki, volt némi előszűrés (vö. kémlelőnyílás), a törzsközönségben pedig jelentős számban képviseltették magukat a  "híresemberek", akiket az különböztet meg a mai "celebektől", hogy az asztalra (mármint nem a Piaféra...) is letettek valamit a hírnévért, s ami még fontosabb, mindez nem ment a hely bohém-alteros (by We♥Budapest) stílusának rovására. Hogy ki vagy, azt itt nem a kivagyiság döntötte el... Aztán változtak az idők, bárki beléphetett a Piaf-szentélybe, és nem állítjuk, hogy innentől indult meg a lejtőn, de mire bezárt, erőteljesen megkopott a fénye. Túl sok sztori nem kering írásban a helyről, de ha összefut az ember egy egykori törzsvendéggel, annak bizony akad mesélni valója bőven, csak megkér arra, hogy maradjon köztetek... :)

Az új tulajdonos egyébként el is engedte ezt a nevet, talán azért, hogy ezzel is jelezze, új korszak kezdődik, de az EDITH elnevezés azért utal a híres elődre.

Tehát, a Nagymező utca 25. alatt található Edith nyitóhétvégéjének pénteken Vittorio Waxman, DJ Mada és Negro, szombaton pedig Mesterházy és Infragandhi lesznek a házigazdái. 

 

Piaf Bár, Edth, Nagymező utca, Paudits Béla, Cserháti Zsuzsa

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek