Ismét összefognak a zenészek egy társukért – te is segíthetsz!

2019/07/15  ·   Zenei hír   ·  Kiss Tibor Noé, író

Nem ez az első eset, hogy büszkék lehetünk a zenészeinkre: ahogy híre megy, bajban van egy társuk, azonnal a segítségére sietnek. Légy te is magyar zenész!

Ismét összefognak a zenészek egy társukért – te is segíthetsz!

Balog Tamás és a Persona Non Grata zenekar nevében kérem a segítségeteket.

Tamás 47 éves, ebből harmincat a szigetvári konzervgyárban, tizenkilencet pedig a PNG dobosaként töltött el. 1990-ben a zenekar alapítói között volt, és a 2016-os újrakezdés óta ismét tagja az együttesnek. Néhány hete kiderült, hogy Tamás súlyos beteg, átesett egy fontos műtéten, de további kezelések várnak rá. A család anyagi helyzete kritikus, a párjával együtt nevelik 12 éves kisfiúkat, közben gondoskodnak Tamás demenciával küzdő édesanyjáról is.

A lesújtó hír hallatán a PNG többi tagja pillanatokon belül akcióba kezdett, ennek eredménye, hogy tizenöt magyar zenekar (Anima Sound System, Diabolus In Musica, Korai Öröm Band, Másfél,  NoiseWather (Alvári István), Psycho Mutants, Shapat Terror, Stukker, Talayapa, HétköznaPI CSAlódásk, The Worldstylers (Sándor Lakatos),  VHK, 30y 71PA) küldött egy-egy dalt egy – a "Barátok Balogért" címmel megjelenő – MP3-albumhoz, a lemez „másik oldala” pedig egy PNG best of-válogatást tartalmaz. A kiadványhoz a zenekar régi barátja, Gróf Balázs készített borítót.

A Bandcampre feltöltött lemezért mindenki annyit fizet, amennyit tud, de a megadott bankszámlaszámra történő utalással is segíthetitek Tamás gyógyulását, a családot. Reméljük, hogy sok kicsi sokra megy, mindannyiunk összefogása pedig olyan lelkierőt ad Tamásnak, amire most mindennél nagyobb szüksége van!

Balog Tamás OTP Banknál vezetett lakossági bankszámlaszáma:
11773315-01152272

Persona Non Grata, Balog Tamás, összefogás, segítség

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek