Isten veled, Gyurika! 55 évesen elment Szappanos György

2021/06/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

"Isten veled Gyurika! Köszönünk mindent" – posztolta a Kretens zenekar. Talán már kevesen emlékeznek erre, de az óbudai punkokkal is játszott Magyarország egyik legjobb basszusgitárosa. A hardrock.hu nekrológjában azt írja, a zenész pár napja agyvérzést kapott, és az orvosok már nem tudták megmenteni őt.

Fotó: YouTube

Szappanos György Szapi az általános iskolai évek alatt zongorázni és gitározni tanult, s utóbbi iránt kezdett el intenzívebben érdeklődni, amikor megkapta első Jolana basszusgitárját. Beiratkozott egy zeneiskolába, ahol Török György jazzgitáros növendékeként kezdett tanulni kottaolvasást, zeneelméletet. Felvételt nyert a Konzervatóriumba, ahol akkoriban még nem létezett basszusgitár szak – így a nagybőgőt választotta hangszeréül, de ezután ismét visszatért a basszusgitárhoz.

Pályája kezdetén Babos Gyula zenekarában játszott, majd többek között a Tátrai Bandet és a Boom-Boom együttest erősítette. Mohai Tamással és Hirlemann Bertalannal megalapították a legendás Háború együttest, mellyel eMeRTon-díjat kaptak.

 

2003-ban hozta létre saját jazz-rock zenekarát Full Playback néven. Kétszer is megválasztották az év basszusgitárosának.

Az említettek mellett játszott a Free Style Chamber Orchestra, a Tumba Y Quema, a Tóth Sándor Quintet, Pálinkás Gergely és zenekara, illetve a Libido nevű együttesekben, emellett zenét is oktatott:

"Zokogó szívvel hallgatom utolsó közös felvételemet György Szappanos-sal, Horváth Charlie Fonogram dijas albuman. Amikor meghallgattam a demot, NAGYON TETSZETT es azonnal irtam a dal szerzôjenek Pálinkás Gergelynek, hogy “ki jatszotta fel a basszust?” Azt irta, “Ez a Szapi, Gabikám.....”mit sem sejtettem, hogy utoljara jatszunk/felvetelezunk egyutt" – írta a Londonban élő Dörnyei Gábor dobos.

Ezzel a dallal búcsúzunk tőle, R.I.P.

 

Forrás: BMC, Telex.hu, Hardrock.hu

Szappanos György, basszusgitáros, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek