Itt a Csík Zenekar kisfilmje

2018/09/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Csík30 címmel 25 perces kisfilm készült az idén jubiláló Csík Zenekarról.

Itt a Csík Zenekar kisfilmje

A Csík30 című film bepillantást nyújt a népszerű népzenekar eddigi történetébe, megszólaltatja valamennyi tagot, megmutatja őket a hétköznapokban és a koncerteken.

"Mindig is szerettem volna filmet készíteni a Csík Zenekarról, de a forgatáson zenészként, rendezőként és rajongóként egyszerre jelen lenni nem volt egyszerű. Elsősorban azért nem, mert nehéz volt objektíven nézni a kockákat" – nyilatkozta Kiss-Stefán Mónika rendező.

A stáb és a zenekar számos helyen forgatott, például a felvidéki Debrődön, a kecskeméti Fő téren (mint Csík János felidézte, 1988-ban éppen a kecskeméti Fő téren határozta el Kunos Tamás brácsással, hogy létrehozza a zenekart) a jubileumi koncerten és a Nagytemplomban is.


Ami pedig a zenélést illeti:

"Félkész állapotban van az új stúdiólemezünk, amelyen szerepelni fog néhány régebbi, de még nem publikált felvételünk is. Az újak között lesz egy olyan szám, aminek a szövegét Grecsó Krisztián, az alapdallamot Szabó Attila írta, és erre igyekszünk minél populárisabban muzsikálni" – mondta Csík János az MTI-nek.

A tangóharmonikán játszó Barcza Zsolt hozzátette: a december 28-29-i jubileumi nagykoncerteken a Budapest Kongresszusi Központban vendégként fellép velük Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibi, a Tölcséres Zenekar, a Fitos Dezső Társulat, Páll István Szalonna, valamint Hegedűs Zoltán kecskeméti prímás.

A koncertek rendezője egyébként Lévai Balázs, aki Engedem, hadd menjen címmel 2015-ben már készített egy (dokumentum)filmet a Csík Zenekarról.
  

Csík Zenekar, nagykoncert, jubileum, film

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek