Év koncertje - szavazás

Itt a Csík Zenekar kisfilmje

2018. szeptember 14.  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Csík30 címmel 25 perces kisfilm készült az idén jubiláló Csík Zenekarról.

Itt a Csík Zenekar kisfilmje

A Csík30 című film bepillantást nyújt a népszerű népzenekar eddigi történetébe, megszólaltatja valamennyi tagot, megmutatja őket a hétköznapokban és a koncerteken.

"Mindig is szerettem volna filmet készíteni a Csík Zenekarról, de a forgatáson zenészként, rendezőként és rajongóként egyszerre jelen lenni nem volt egyszerű. Elsősorban azért nem, mert nehéz volt objektíven nézni a kockákat" – nyilatkozta Kiss-Stefán Mónika rendező.

A stáb és a zenekar számos helyen forgatott, például a felvidéki Debrődön, a kecskeméti Fő téren (mint Csík János felidézte, 1988-ban éppen a kecskeméti Fő téren határozta el Kunos Tamás brácsással, hogy létrehozza a zenekart) a jubileumi koncerten és a Nagytemplomban is.


Ami pedig a zenélést illeti:

"Félkész állapotban van az új stúdiólemezünk, amelyen szerepelni fog néhány régebbi, de még nem publikált felvételünk is. Az újak között lesz egy olyan szám, aminek a szövegét Grecsó Krisztián, az alapdallamot Szabó Attila írta, és erre igyekszünk minél populárisabban muzsikálni" – mondta Csík János az MTI-nek.

A tangóharmonikán játszó Barcza Zsolt hozzátette: a december 28-29-i jubileumi nagykoncerteken a Budapest Kongresszusi Központban vendégként fellép velük Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibi, a Tölcséres Zenekar, a Fitos Dezső Társulat, Páll István Szalonna, valamint Hegedűs Zoltán kecskeméti prímás.

A koncertek rendezője egyébként Lévai Balázs, aki Engedem, hadd menjen címmel 2015-ben már készített egy (dokumentum)filmet a Csík Zenekarról.
  

Csík Zenekar, nagykoncert, jubileum, film

 

 

Szólj hozzá!


Koncert közben ment el Elton John hangja

Koncert közben ment el Elton John hangja

Koncert közben elment a hangja vasárnap Elton Johnnak, emiatt kénytelen volt megszakítani aucklandi fellépését.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Gospel koncert a Mátyás-templomban különleges fellépőkkel

A keresztény kultúra fellegvárában megrendezésre kerülő koncert két világot és két kultúrát köt össze, melynek közös pontja a zene. A nagy találkozásra február 24-én és 25-én este nyolc órakor kerül sor.

Európai turnéra indul King Krule, sajnos egyelőre nincs magyar dátum

A jellegzetes hangú brit zenei zseni, Archy Marshall, – azaz King Krule – két évvel ezelőtt a magyar közönség előtt is bizonyított egy telt házas A38 Hajós koncert alkalmával.

A basszeros tesója ugrik be Jerry Horton helyére a Papa Roach turnéján

Az együttes a Hollywood Undead-del és Ice Nine Kills-zel ad koncertet március 4-én Magyarországon. A Jacoby Shaddix vezette banda azonban nem teljes felállással érkezik hozzánk, az alapító és azóta is oszlopos tag, Jerry Horton ugyanis a napokban eltörte két ujját, melynek következtében ki kell hagynia a turnét, legalábbis...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek