Jöjjön ki Óbudára – 14 szabadtéri programmal indul újra az Óbudai Társaskör

2021/06/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Míg a fiatalabb generációt és a könnyűzene kedvelőit a Kobuci kert invitálja Óbudára, nem messze tőle az Óbudai Társaskör várta eddig a komoly zene kedvelőit – most egyfajta műfaji nyitottsággal és kiegészítő névvel (Kiskorona7.) vágnak neki a szezonnak: az Óbudai Nyár keretében 14 szabadtéri programmal készülnek, melyekre a jegyértékesítés 15-én indul.

Fotó? Óbudai Társaskör/FB

A hosszas zárlat után új igazgatóval (Vass Lajos) és színes programmal nyitja meg kapuit az Óbudai Társaskör.

Július 9-én kezdődik a Budapesti Vonósok ZeneZug Fesztivál elnevezésű háromnapos sorozata, amelynek vendégei között szerepel a Momentán Társulat, Farkas Gábor zongoraművész, Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre, Lakner Tamás, valamint Eredics Salamon. A Budapesti Vonósok és az Óbudai Társaskör közös nyitófesztiváljának házigazdája Bolla Milán lesz.

A Kerti Koncertek a Kiskorona7-ben július 17-én egy Seres Rezső-esttel kezdődik Fesztbaum Béla (képünkön) és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar közreműködésével. A Sárik Péter Trió X Beethoven című koncertműsorával érkezik a Kiskorona7 kertjébe július 22-én, másnap Bősze Ádám tart előadást Pikk dáma - a zenetörténet legjobb kártyajátékai címmel.  Darvas Ferenc régi dalokkal, slágerekkel, történetekkel várja a közönséget július 24-én, Dés László július 28-án lép színpadra. A programsort az Anima Musicae Kamarazenekar koncertje zárja július 29-én. Az Álmodozó nyári éjjel című műsorban Mendelssohn, Mozart, Wolf és Suk művei csendülnek fel, közreműködik Horgas Eszter fuvolaművész és Polónyi Ágnes hárfaművész.

A teljes program itt.

 

 

Óbudai Nyár, Óbudai Társaskör

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek