A „Chip Taylor” név mögött ráadásul tudatos döntés állt: a dalszerző nem akarta használni a családnevét, és nem is nagyon törekedett arra, hogy a reflektorfénybe kerüljön. A „Chip” egy gyerekkori becenév volt, a „Taylor” pedig egy szándékoltan hétköznapi választás – olyan név, ami nem viszi el a fókuszt a dalokról. Miközben testvére, Jon Voight Hollywood egyik legismertebb színésze lett, később pedig unokahúga, Angelina Jolie is világsztárrá vált, Taylor inkább a háttérben maradt. A családban nem volt erős zenei hagyomány, az ő pályája inkább egyéni útkeresésből nőtt ki.
A hatvanas évek közepén robbant be: 1965-ben megszületett a Wild Thing, amelyet a brit The Troggs tett világhíressé. A dal egyszerre volt nyers, szexuális töltetű és ellenállhatatlanul egyszerű – az amerikai slágerlista élére repítette az együttest, és azóta is a rocktörténet egyik legikonikusabb háromakkordos himnusza.
Alig egy évvel később jött a másik klasszikus: az Angel of the Morning, amelyet először Merrilee Rush vitt sikerre, majd az évtizedek során újra és újra elővettek – többek között Juice Newton nyolcvanas évekbeli verziója is nagy sláger lett. A dal különlegessége abban állt, hogy női szemszögből beszélt szexualitásról és érzelmi autonómiáról egy olyan korban, amikor ez még korántsem volt magától értetődő.
Taylor dalszerzőként dolgozott, nbem is akárkik énekeltk a dalait: Janis Joplin, Aretha Franklin, Johnny Cash, Frank Sinatra, Jimi Hendrix, Willie Nelson, Dusty Springfield, Waylon Jennings, George Strait – és bár ezek a kapcsolódások kevésbé kerültek reflektorfénybe, jól mutatják, milyen széles körben ismerték és tisztelték a szakmában.
Pályája azonban nem lineárisan ívelt felfelé. A hetvenes években hátat fordított a zeneiparnak, és profi szerencsejátékosként tette próbára a szerencsét, főként lóversenyeken. Csak a kilencvenes években tért vissza aktívan a zenéhez, ekkor már egy sokkal intimebb, folkosabb, személyesebb hangon. Ezekben az években talált rá igazán saját előadói identitására is: nemcsak slágerszerzőként, hanem történetmesélőként is. Későbbi lemezei – köztük a Carrie Rodriguez-cel közös munkái – egyfajta „második karriert” hoztak számára, amelyben a reflektorfény ugyan kisebb volt, de a művészi szabadság annál nagyobb. Dalai ekkor már inkább az amerikai gyökérzene hagyományába illeszkedtek, miközben megőrizték azt a letisztult dalszerzői gondolkodást, amely a korai sikereit is jellemezte.
"Ahol az angyalok, a szerencsejátékosok és a foglyok jönnek-mennek.
ott leszel az utolsó videóban?"
Chip Taylor, James Wesley Voight, gyász
Szólj hozzá!