Jövőre újra megrendezik a legendás Woodstockot!

2018/10/16  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

50 évvel a Woodstock fesztivál megrendezése után 2019-ben visszatér a béke és a szeretet szimbólumaként elhíresült szabadszellemű rendezvény, amelynek már az időpontját is kitűzték!

Fotó: Woodstock Facebook

Egy nap híján, majdnem pontosan 50 év elteltével tombolhatunk majd az 1969-ben óriási felháborodást keltő Woodstock fesztiválon 2019. augusztus 16-19. között. Apró szépséghibája a dolognak, hogy az akkor ingyenesen látogatható rendezvényért természetesen most már komoly árú belépőt kell fizetnünk.

Évek óta szóbeszéd tárgya az 50 éves jubileum méltó megünneplése, de most úgy tűnik, valóban sikerül összehozzni az évtized legjelentősebb buliját. Bár egyelőre a fellépőkről még semmit nem lehet tudni, a Live Nation és az Invnt jelenléte igazolni látszik az esemény valódiságát. Olyannyira beindult a gépezet, hogy van, ahol már jegyeket is árulnak a bulira 30-80$ közti áron.

Az Ultimate Guitar értesülései szerint a Woodstock 2019-en különböző stílusú és korú világhírű előadók lépnek majd fel. A fesztiválozók TED-stílusú beszélgetésekre és előadásokra is számíthatnak. Emellett rengeteg olyan művészt választanak majd ki, akik szenvedélyt mutatnak az élőzene, a kreatív alkotás és egy pozitív jövőkép iránt.

 

Woodstock, fesztivál, 2019, jubileum

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek