Katona Klári méltatlanul kevés állami elismerésben részesült – most életműdíjat kapott a szakmától

2022/12/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Mellette Tommy Vig dzsesszzenész és Rotter Oszkár balettművész részesült az elismerésben, mely kitüntetéssel egyidejűleg legfeljebb tízen rendelkezhetnek. A korábbi díjazottak között van többek között Berkes Balázs, Bergendy István és Garay Attila zenész, Kovács Erzsi, Máté Otília és Payer András énekes, Hevesi Imre táncművész.

Katona Klári eddig méltatlanul kevés állami elismerést kapott – most életműdíjas lett

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület szakmai díjában azok részesülhetnek, akik legalább huszonöt éve aktívak az előadóművészi pályán, kimagasló színvonalú művészi teljesítményt nyújtottak, mégsem kaptak magas szintű állami elismerést.

Katona Klári a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő, népszerű énekese volt évtizedeken keresztül, aki a technikailag legnehezebben énekelhető dalokat is rendkívüli igényességgel adta elő. Számos televíziós, rádiós felvétele mellett tucatnyi nagylemezt készített, köztük volt a Titkaim (1981), a Katona Klári (1984), az Éjszakai üzenet (1986), a Mozi (1989), a ...neked (1992), a Fekete gyöngy (1996) és a Most (2001). Szakmai díjai mellett méltatlanul kevés állami elismerést kapott. Most nem tudott jelen lenni a díjkiosztó eseményen, ezért írásban köszönte meg az elismerést. Mint fogalmazott:

"Figyelemérintésetek szakmákat éltet. Szakmai díjatok pedig művészeit. Öröm a részesének lenni!"

A vibrafonos, ütőhangszeres Tommy Vig 1938-ban született Budapesten muzsikus családban. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és a New Yorki Juilliard School of Music ösztöndíjasa lett. 1961-től Las Vegasban élt és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Tony Bennett, Tony Curtis, Judy Garland és Frank Sinatra. Játszott Henry Mancini és Quincy Jones zenekarában, közreműködött Elvis Presley, Michael Jackson, Diana Ross és Rod Stewart lemezein. Magyar identitásának kiemelkedő zenei példája az 1956 emlékére írt műve, Aranyszimfóniák című darabját a 2012-es londoni olimpia magyar győzteseinek ajánlotta.

A díj átvételekor azt mondta, nagyon sokat jelent neki ez a díj, mert hiába játszott Amerikában egy fél évszázadon át a legjobbakkal, Magyarországon a bennfentes zenészek – bár elismerték – azt találták ki, hogy idehaza nem üti meg a mértéket.

"Amikor Gyimesi László, Zsoldos Béla, illetve az MZTSZ és az EJI mellém állnak és kapok egy ilyen szintű elismerést, az ellensúlyozza mindezt".

Rotter Oszkár 35 éven keresztül volt a Magyar Állami Operaház balettművésze. Szerepei között megformálta Lőrinc barátot (Rómeó és Júlia), A harangöntőt (Coppélia), Drosselmeyert (A diótörő). Vendégművészként szerepelt az ország valamennyi jelentős színházában, a Magyar Nemzeti Balett tagjaként a világ minden részén turnézott. Koreográfusként is alkotott, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgás és zenés mesterség oktatója volt több mint tizenöt éven át. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést.

Rotter Oszkár a díjkiosztón arról beszélt, hogy azért is megtisztelő számára ez az elismerés, mert az EJI Zene- és Táncművészek Jogdíjbizottsága egyhangúlag szavazta meg ezt számára.

"Ezáltal a már díjazott, rendkívül prominens művészek körének tagjává válhattam".

Szívből gratulálunk mindhárom díjazottnak!

Katona Klári, életműdíj, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, Tommy Vig

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek