Kell valami, amibe kapaszkodhatunk – egy különleges koncerttel emlékezik az AWS Siklósi Örsre

2021/07/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.

Kell valami, amibe kapaszkodhatunk  – Siklósi Örsre emlékezik az AWS szeptemberben
Kell valami, amibe kapaszkodhatunk – Siklósi Örsre emlékezik az AWS szeptemberben

Örs szeptember 4-én lett volna 30 éves – egy nappal később, szeptember 5-én "Míg csillaggá nem lesz az életed" címmel a Budapest Parkban egy 30 dalos műsorral készül az AWS.

A jegyekből befolyt összegből a zenész családja létrehozza a Siklósi Örs Alapítványt, amely többek között olyan célokat tűz ki maga elé, mint hogy összegyűjti és kiadja Siklósi Örs még meg nem jelent verseit és dalait, valamint vállalja egy zenei tábor megszervezését, amelyet az énekes-dalszerző maga álmodott meg. Emellett terveik szerint évente pályázatot írnak ki, amelyen kezdő zenekarok igényelhetnek támogatást karrierjük beindításához.

Az AWS a fiatalon elhunyt énekes-dalszerző halála óta először beszél a nyilvánosság előtt a zenekar Youtube-csatornáján megjelent 43 perces interjúban.


Brucker Bence, Kökényes Dániel, Veress Áron, Schiszler Soma a videóban beszélnek Siklósi Örs küzdelméről és arról, hogy ők hogyan élték meg a helyzetet. A videóból kiderül, hogy Örs akaraterejének hála még betegsége alatt is született három új AWS dal, amelyből egy még idén nyáron, a Budapest Parkbeli emlékest előtt megjelenik.

Az est vendégfellépői között van az Aurevoir. zenekar, Áron András Apey (Lazarvs/Trillion), Bodor Máté (Alestorm), Csongor Bálint (Subscribe/Useme), Diószegi Kiki (Down For Whatever), Egyedi Péter (Óriás/Mmamt), Gere Dorottya (I'm Dorothy), Gordan Julian (Phrenia), Halász Ferenc (Depresszió), Kerecsen László (New Friend Request), Kiss Milán (Kies), Kovács Krisztián (Fish!), Kovács Pali (Paliék), Lukács Laci (Tankcsapda), Molnár Bálint (Jolly Jackers/ex-Insane), Molnár Máté (Road), Nagy Zoltán (ex-Phrenia), Németh Attila (ex-Turn Of Mind), a Nova Prospect zenekar, Oravecz Kristóf (Paddy and the Rats), Pálinkás Tamás (Isten Háta Mögött/ Nagyúr), Radó Éden (Tiansen), Rimóczi Zsola (Fatal Error), Stefán Tamás (ex-Faminehill), Szivák Zsolt (Cloud9+), Varga Gergely (Meristem) és Venyige Balázs (A Király Halott).

"Nagy dolgot vettünk a nyakunkba, de nem fogjuk tehernek érezni, mert mi vagyunk azok, akik a legméltóképpen meg tudnak emlékezni Örsről – mondták, hozzátéve, hogy nagyon régen voltak színpadon és nagyon várják az erőt adó együttzenélést.

A dolog lelki aspektusát tekintve – nagyon nehéz helyzet ez mindannyiuk számára – arról esett szó, hogy a zenekar és a crew mint egy család tart össze, és ez sokat számít.

"Nem tudjuk felmérni, milyen lesz ott a színpadon..." – tették hozzá.

A videóban Örs (a "Tank") leukémia elleni küzdelméről is szó esik, és arról, milyen nehéz volt kezelni mindenkinek ezt a helyzetet. A fiatalember szeptemberben esett át a transzplantáción, az első 100 nap volt a kritikus – ezalatt dalokról, koncertekről, komoly tervekről beszélgetett zenésztársaival. Január elején még "dolgozott", sajnos, január végén már nem is tudtak vele kommunikálni, elindult egy nehéz úton kifelé az életből...

 

Az utolsó közös fellépés – itt már napszemüveget viselt a fiatal zenész a szemproblémák miatt, amiről senki sem gondolta, hogy hova vezetnek...:

Az interjúban elmondják, hogyan dolgozzák fel egymás segítségével a történteket, illetve arról, hogy Örs családja is támogatja őket a folytatásban. De részletesen kitérnek az énekes közösség összekovácsoló erejére, illetve arra is, mennyire sok emberre volt jó hatással.

“Ő olyan ember volt, aki kicsit mindenkinek a barátja. (...) Ez a koncert olyan, amiből mi és a barátaink is ki tudják venni a részünket, és ami segíti a feldolgozás folyamatát. Örs teljes életművének tudunk emléket állítani, nem csak mi, a szűk baráti társasága, hanem azok is, akikkel koncerteken találkozott. Szerettük volna, hogy nekik is legyen lehetőségük méltóképp elbúcsúzni Örstől.”

 

 

 

 

Siklósi Örs, AWS, leukémia, gyász, emlékkoncert, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Órákkal a fellépés előtt mondták le Shakira bostoni koncertjét

Órákkal a fellépés előtt mondták le Shakira...

Shakira csütörtök estére (május 29.) tervezett show-ját a bostoni Fenway Parkban néhány órával a kezdés előtt, „előre nem látható...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Különleges koncertekkel robban be a július a Müpába – Budapestre érkeznek a könnyűzene külföldi sztárelőadói

Ha azt mondod, MÜPA, akkor a zenekedvelőknek egyből a SZÍNVONAL szó jut az eszébe, és ez érvényes a fellépők kiválasztására és a műsor megvalósítására is. A mostani könnyűzenei programnak azonban sikerült még az eddigieknél is nagyobbat szólnia. Lássuk, kik érkeznek a közeljövőben Budapestre!

Volt egyszer egy Quimby Class&Roll az MVM Dome-ban

A Class&Roll Koncertfilm nem csupán a koncert látványos pillanatait örökíti meg, hanem a felkészülés izgalmas és általában láthatatlan világába is bevezeti a nézőt. A film 2025. május 30. és június 13. között látható az eSzínház Nyáresti vetítések programjában.
Új koncertek