Kicirkuszolták magukat: megvannak a Kötéltánc című dalpályázat nyertesei

2019/11/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Tegnap este hét órától zajlott a Fővárosi Nagycirkuszban Kiss Orsi KISÓ vezetésével a nemzeti előadó-művészeti intézmény Kötéltánc elnevezésű dalpályázatának élő koncert-döntője. Az artistaprodukciókkal fűszerezett est végén kiosztásra kerültek a nívós szakmai zsűri és a közönség által legjobbaknak ítélt előadók számára a magas pénzjutalmak.

Fotók: Fővárosi Nagycirkusz

Ahogy arról mi is hírt adtunk, Kötéltánc elnevezéssel dalpályázatot hirdetett a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ. Az ötvenkilenc szerzőtől a legkülönbözőbb zenei stílusokban beérkezett pályaművek közü két dalt  – anonim internetes szavazás útján – a közönség, tíz dalt pedig a Fővárosi Nagycirkusz szakmai zsűrije – Molnár György 'Elefánt' zeneszerző, gitáros, Szakál László a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője, Szente Vajk színművész, rendező, író, dalszövegíró és műsorvezető, Szomor György színművész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező dalszövegíró, Polyák Lilla énekesnő, színművész, Varró Dániel költő és Keresztes Ildikó énekesnő, színművész – juttatott egyenes ágon a döntőbe.

Blum József – Four Fathers: A légtornász

Czimmermann Kitti: A Cirkusz valami más

Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska: Circus of the World

Dinyés Dániel–Hegyi György – Nádasi Veronika: Ugye elkapsz majd

Jakobicz Eszter: Kötéltánc

Közös Éneklődési Kör (Bornai Tibor): Cirkusztündér

Nejad Flóra featuring Talamba: Benne a világ

Orosz Mihály feat Iványi Márta: Ilyen az ember

Pejtsik Panna és a Budapest Show Kórus: Ki a manézsra lép

Szloboda Tibor: Kötéltánc

The Anahit: Together

Vincze Lilla és zenekara: Eljött a cirkusz

A koncert-döntő végén összesítésre kerültek a szavazatok, melynek értelmében az első helyen Nádasi Veronika végzett, aki egymillió forintos fődíjban részesült.

A második legtöbb szavazatot Pejtsik Panna és a Budapest Show Kórus kapta, akik az élmény mellett ötszázezer forinttal lettek gazdagabbak.

A harmadik helyezett a Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska lett, akik háromszázötvenezer forintot vittek haza.

A közönségszavazás nyertese Orosz Mihály feat Iványi Márta lett, akik félmillió forinttal lettek gazdagabbak.

A hír forrása

 

 

 

Fővárosi Nagycirkusz, Kötéltánc, dalpályázat

Képtár

  • Kicirkuszolták magukat: megvannak a Kötéltánc című dalpályázat nyertesei kép 80567
  • Kicirkuszolták magukat: megvannak a Kötéltánc című dalpályázat nyertesei kép 80568
  • Kicirkuszolták magukat: megvannak a Kötéltánc című dalpályázat nyertesei kép 80569
  • Kicirkuszolták magukat: megvannak a Kötéltánc című dalpályázat nyertesei kép 80570
  • Kicirkuszolták magukat: megvannak a Kötéltánc című dalpályázat nyertesei kép 80571
 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek