Kilenc hónap szünet után decemberben megnyitják a londoni Arénát – koncert is lesz

2020/10/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Lángoló értesülése szerint decemberben újra koncert lesz a londoni O2 arénában. Boris Johnson brit miniszterelnök állítólag arra számít, hogy a karácsony már egy nyugalmasabb időszak lesz.

Decemberben megnyitják a londoni Arénát – koncert is lesz

December 5-én lesz Nagy-Britannia első, zárt térben megrendezett távolságtartós koncertje, melyen a Squeeze lép fel, vendége Leon Tilbrook & The Wilhelm Scream lesz.

A szervezők szerint ez az esemény óriási előrelépést jelent az élőzenés koncertek ezévi, nem túl dicső történetében: a COVID-19  miatt márciusban minden helyszínt bezártak, de most már egyszerűen működniük KELL.

A helyszín befogadóképességét 20 000 főről 4700-ra csökkentették (ez is jóval több, mint 500), a jegyeket csak kettes, hármas és négyes csoportokban árusítják, és az ülésrend kialakítása megfelel az Egyesült Királyság kormánya által meghatározott előírásoknak: üres székek maradnak az egyes csoportok között és egyirányúsítják a hangyautakat az épületen belül. Mind a jegyeket, mind az ételeket-italokat egy applikáción keresztül, előre lehet – kell – megrendelni. A látogatók csak egyetlen (tiszta) táskát vihetnek be az arénába, a maszk viselése természetesen kötelező lesz, kivéve, ha a helyükön esznek-isznak a júzerek. A koncert 22 óráig tart, a látogatók  – még mindig távolságot tartva, szakaszosan – biztonságosan hagyják el majd a helyszínt. Amúgy meg a levegőt is tisztítják előtte-utána-közben.

„Hihetetlenül keményen dolgoztunk azon, hogy visszahozzuk az O2 eseményeit, és komoly intézkedéseket hoztunk annak garantálására, hogy rajongóink COVID-19-től védett, biztonságos élményben részesüljenek. Jelenleg a kapacitásunk kevesebb mint egynegyedét tudjuk vendégül látni, így ez nem jelent hosszú távú megoldást számunkra, továbbra is szorgalmazzuk, hogy célzott támogatást és útmutatást kapjunk a kormánytól az élőzenés rendezvények megtartásához, hogy a rendezvényipar és a hozzá csatlakozó ellátási lánc talpra állhasson" – nyilatkozta Steve Sayer, az O2 igazgatója.

Az adatbáziusnkban szereplő koncertek közül a legkorábban a Bagossy Brothers bulija lesz a Papp László Budapest Sportarénában (dec. 18.), egyelőre sem a zenekar, sem az Aréna menedzsmentje nem közölt részleteket arról, miként kívánják lebonyolítani a rendezvényt.

(Lángoló) (O2)

 

Idén elmarad a Halloween Amerikában

 

Ezt így hogy? A távolságtartás a koncerteken, fesztiválokon megoldhatatlan

 

Ilyen volt az első távtartásos koncert az USA-ban

 

Nem tolongtak a kutatási céllal rendezett popkoncert-szimuláción a németek

 

 

 

 

O2, London, nagykoncert, távolságtartás, Squeeze

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek