Koncert közben ment el Elton John hangja

2020/02/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Koncert közben elment a hangja vasárnap Elton Johnnak, emiatt kénytelen volt megszakítani aucklandi fellépését.

Fotó: Elton John/FB

Elton John később, az Instagram-oldalán közölte, hogy korábban enyhébb tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, de ennek ellenére úgy döntött, megtartja a koncertet.

"Teljesen elment a hangom. Nem tudok énekelni..." – mondta a brit rocksztár, amint könnyeivel küszködve lement a színpadról a közönség hatalmas ovációja közepette. "Csalódott vagyok, nagyon felindult és sajnálom" – írta, és megköszönte a közönségnek a  támogatást. A hírben nem szerepel, hogy mennyit tudott a koncertből tejesíteni, a poszt alapján arra következtetünk, hogy ahhoz mindenképpen eleget, hogy kivétel nélkül hálás kommenteket kapjon.

Elton Johnnak kedden és csütörtökön is van fellépése Új-Zélandon, arról nem szólnak a hírek, hogy megtartják-e a koncerteket.

Sir Elton 2018 szeptemberében indult három évig tartó világkörüli búcsúturnéra, amely a "Farewell Yellow Brick Road" címet kapta. Akkor azt mondta: reményei szerint utána is jelennek meg még új albumai, sőt musicaleket is ír majd. Prioritásai azonban megváltoztak, nem akar teljesen kimaradni gyerekei iskolás éveiből, és pédául fociakadémiára is szeretné vinni őket... Amikor mindezt bejelentette, elindultak a találgatások, hogy vajon nem beteg-e a sztár... Akkor így vágott vissza:

 "Higgyék el nekem, aki 300 show-t végigcsinál, az nem beteg".

Reméljük, ez a mostani is csak megtorpanást jelentett, s gyorsan felépül betegségéből. Szerintünk egyébként azért is hálás lenne a közönsége, ha csak ülne és zongorázna... Majd ők énekelnek :)

Elton John, Auckland, félbeszakított koncert

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek