Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd – 50 évvel később

2023/10/16  ·   Zenei hír   ·  Lenti Barnabás, MTI

Koncz Zsuzsa folytatásdallal és teljes újrahangszereléssel ünnepli a Jelbeszéd című lemez 50 éves jubileumát. A felújított anyagra két régi dal eddig kiadatlan változata, valamint egy vadonatúj felvétel, a Jelbeszéd 2.0 is rákerült.

Fotó: Koncz Zsuzsa/FB

Az album igazi zenetörténeti fordulópont: ezen a lemezen tűnt fel először a Fonográf (Szörényi Levente, Bródy János, Tolcsvay László), a klasszikus Illés zenekar viszont utoljára játszott együtt – mire a lemez megjelent, már feloszlottak.

A magyar könnyűzene történetének egyik kiemelkedő műve 1973-ban jelent meg, az akkor már igen sikeres énekesnő, Koncz Zsuzsa ötödik nagylemezeként. Az albumon olyan, napjainkra kultikussá vált dalok szerepelnek, mint a Kertész leszek, a címadó Jelbeszéd vagy a Ha én rózsa volnék. A dalszerzők és a közreműködő zenészek között találjuk az Illés együttes, valamint Tolcsvayék és a Trió tagjait, a szövegek többségét Bródy János szerezte, hallható az anyagon József Attila (Kertész leszek) és Petőfi Sándor (Nem ver meg engem az isten) egy-egy versének megzenésítése is.

A történet érdekessége, hogy a Kertész leszek című dal ugyan átment a cenzúra szűrőjén, ám eredetileg a Bolyongok című József Attila vers került volna a lemezre. Ezt azonban már nem engedték:

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.

Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.”

A Jelbeszéd LP-ből az 1973 novemberi megjelenést követően már több tízezer példány elkelt, amikor terjesztését társadalomkritikus szövegei miatt felfüggesztették, és csak tíz év múlva jelenhetett meg újra. Ahogy Koncz Zsuzsa egy régi interjúban fogalmazott, amikor a Jelbeszédet betiltották, arra gondolt: ez tényleg fontos lehet, érdemes komolyan vennie a pályát...

Az 50 éves jubileum alkalmából újra megjelenő albumon Závodi Gábor zenei megújításában hallhatjuk az eredeti dalokat, bónuszként pedig felkerült a lemezre a Bolyongok, a Ne sírj kedvesem eddig ismeretlen verziója, illetve a Jelbeszéd 2.0.

Utóbbi egyfajta folytatása az eredeti album címadó dalának, szellemisége pedig ugyanazt képviseli, amit elődje. A dalnak azért is örülnek a rajongók, mert megjelenése azt jelenti, hogy Bródy János újra tollat ragadott. Korábban azt nyilatkozta, hogy a Mariana-árok című dal után letette a lantot, mert amit a világról gondol, az már nem való dalszövegekbe... A számot Bródy és Maróthy Zoltán (gitár), Závodi Gábor (billentyűs hangszerek), II. Lengyelfi Miklós (basszusgitár) és Tiba Sándor (dob) közreműködésével rögzítették.

A klipet is beharangozták, ez azonban még nem elérhető, de a forgatásról itt láthatók képek.

Koncz Zsuzsa nálunk is kikereshető koncerthelyszínei mellett a Mammutban is felbukkan majd: november 8-án 17.00 órakor a Libriben dedikálja majd új albumát.

Koncz Zsuzsa, Jelbeszéd

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek