Koronavírus áldozata lett a Marosvásárhelyi Filharmónia igazgatója

2020/10/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Vasárnap hajnalban elhunyt 68 éves korában Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Filharmónia igazgatója, aki megfertőződött koronavírussal - közölte a karmester fia a közösségi médiában.

Fotó: Vasile Casan

Vasile Cazan szeptember 29-e óta házi karanténba került, miután a filharmónia egyik alkalmazottjától elkapta a vírust, majd állapota egyre rosszabbá vált, kapott kezelést, de nem tudták megmenteni az életét. Az intézmény öt alkalmazottja jelenleg is fertőzött.

A karmester Marosvásárhelyen született 1952-ben. Zenei képzését nyolcéves korában kezdte szülővárosában, hegedűt, brácsát és zongorát tanult. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián végzett, ahol Dorin Pop és Florentin Mihaescu diákjaként tanult kórusvezetést. Később Bukarestben tökéletesítette tudását, 1996 és 1998 között zenekari karmester tanfolyamokon vett részt New York-ban Halász László karmester mellett, a Julliard Konzervatóriumban.1990 óta a volt Marosvásárhelyi Filharmónia Vegyeskarának a karmestere, 1996 őszétől az intézmény művészeti titkára, majd 1998-tól az intézmény igazgatója.

R.I.P.

koronavírus, gyász, Vasile Cazan, Marosvásárhelyi Filharmónia

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek