Menopauza

Közös jubileumi koncerteket ad a Djabe és a Panta Rhei

2025/02/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

2025-ben két debreceni kötődésű zenekar is kerek évfordulót ünnepel. Az 1975-ben indult Panta Rhei 50, az 1995-ben debütáló Djabe 30 évet tudhat maga mögött. Szalay András a Panta Rhei és Égerházi Attila a Djabe vezetője úgy döntöttek, hogy közös koncerttel ünnepelik meg a kerek évfordulókat.

Fotó: Panta Rhei/FB

Mindkét zenekar magyar zenei élet kimagaslóan színvonalas és meghatározó szereplője.

Panta Rhei

A koncertező zenekar feloszlása után 1983-ban az alapitó tagok P.R. Computer néven készitettek egy albumot, Magyarországon elsőként alkalmazva mikrokomputereket a teljes zeneanyagban.

A Debreceni Egyetem Auditóriumában 1975 tavaszán volt az egyetemen alakult együttes bemutatkozó koncertje. A debütáló koncerten saját építésű szintetizátorokkal és elektronikus effektekkel bemutatott két rövid Bartók-feldolgozás frenetikus sikere rögtön meghatározta a zenekar jövőjét. Az eredeti együttes 1982-ig tartó pályafutása során a magyar egyetemi klubok egyik kedvenc zenekara lett progresszív rock kompozícióival és klasszikus feldolgozásaival. Közben csatlakozott hozzájuk Ács Enikő, akinek a versfeldolgozásaihoz készített zenekari hangszereléseket ma már World Music-ként kategorizálnánk. Egy nagylemez és számos kislemez maradt fenn ebből a korszakból, de az elkészült Bartók-album nem jelenhetett meg a Bartók család tiltakozása miatt.

A 2017-ben „megfiatalodva” újjáalakult Panta Rhei célja az volt, hogy a régirajongók mellett a mai fiatalokkal is megismertesse a zenekar különleges zenei világát. A mostani koncerten el fognak hangzani – talán utoljára – a Panta Rhei progressziv kompoziciói, a P.R. Computer album legszebb, klasszikus ihletésű darabjai, Enikő versfeldolgozásai, a Bartók feldolgozások, és a Rotunda kórus közreműködésével a teljes Peer Gynt szvit.

A Panta Rhei az alábbi felállásban lép színpadra:

Ács Enikő – ének
Kálmán András – billentyűs hangszerek
Milkovics Mátyás – szintetizátorok
Szalay András – basszusgitár, ének
Szalay Dániel – dobok
Szalay Sándor – gitár

Közreműködik a Rotunda Kórus.

 Djabe

Magyarország elsőszámú jazz/world fusion zenekara. Egyedi zenét játszanak, melyben a jazz keveredik a magyar és a világzene különböző elemeivel. A zenekar első számú komponistája Barabás Tamás, aki talán a legvirtuózabb magyar basszusgitáros is egyben. A Djabe afrikai ashanti nyelven szabadságot jelent. Az alapító, zenekarvezető és komponista Égerházi Attila gitáros ezt a szabadságot elsősorban a zenei stílusok és hangszerelések szabad keverésében értelmezi.

A Djabe zenekarnak kb. 130 fizikai hang- és képhordozója jelent meg hivatalosan. A Djabe-kiadványok nem csak a világszínvonalú zenei tartalomról, hanem a csúcsminőséget képviselő hangzásukról is ismertek. A zenekar vinyl lemezeit rendszeresen használják teszt- és referencia lemeznek különböző szerte a világon High-End és Hi-Fi bemutatókon.

A doboknál a nemzetközi szinten is több szakmai elismerést elnyert, valamint Artisjus-díjas és Grammy-díjra jelölt Kaszás Péter ül, aki Al di Meola World Sinfonia együttesének dobosa volt tíz éven át. A hangszeres játék mellett kiválóan énekel. A 2018 után készült Djabe lemezek egyik jellegzetessége lett Kaszás Péter egyedi énekhangja.
A Djabe trombitása Koós-Hutás Áron többszörös díjnyertes művész, aki több vendégszereplés után 2016 óta állandó tagként erősíti a zenekart. A billentyűknél a hazai jazzélet elismert zongoristája, Bubenyák Zoltán hallható, aki rengeteg kiemelkedő nemzetközi és hazai művésszel dogozott már együtt. 2024. májusban csatlakozott a zenekarhoz Zana Zoltán szaxofonos, aki EWI játékával is bővítette a Djabe világszínvonalú játékát.

A Djabe 30 éves fennállása alatt számos hazai, valamint nemzetközi díjat és elismerést szerzett. 2002-től kezdődően 44 országban turnézott vagy vendégszerepelt Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában. A Djabe az egyik legkeresettebb magyar jazz zenekar a nemzetközi fesztiválokon. 2007 óta a Genesis egykori gitárosával Steve Hackett-tel is rendszeresen koncertezik és jelentet meg közösen lemezeket. A romániai Garana fesztiválon például  13 000 néző tombolt a Djabe és Steve zenéjére. 2023-ben az amerikai Chieli Minuccival a Special EFX gitárosával kezdtek szenzációs együttműködést. Chieli a MOMkultban is erősíti a nem mindennapi produkciót.

A Djabe az alábbi felállásban lép színpadra:

Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Kaszás Péter – dobok, ének
Bubenyák Zoltán – zongora, billentyűs hangszerek
Zana Zoltán - szaxofon

Közreműködik Chieli Minucci – gitár
Szabó László – szitár, gitár

 

A koncertekre egy tartalmas egyedi kiadvány is megjelenik. Ebbe a zenekaroktól egy-egy tripla LP és egy-egy CD kerül. A Panta Rhei 50 - 3LP anyagát a zenekar 2022-es MOMkult koncertjén rögzítették. A Djabe a 2024-es Chieli Minuccival lebonyolított Tour of Waterfalls előadását vágja tripla vinyre. A Panta Rhei CD-jére még a 80-as években, az azóta elhunyt Matolcsy Kálmán által elkezdett, és napjainkban a zenekar által befejezett Echoes Of The Past album kerül. A Djabe a 2021-es The Magic Stag turné debreceni állomásának felvételét adja közre CD-n, A Csodaszarvas Debrecenben címmel.

A jegyek itt:

Debrecen, 2025. 04.12.

Budapest, 2025. 04.14.

 

Panta Rhei, Djabe

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek