Közös zenélésre várnak mindenkit pénteken Veszprémben

2023/09/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A Hangjáték elnevezésű zenei program küldetése, hogy minél többen éljék át a zene adta örömöt. A zene világnapja alkalmából lesz népdaléneklés és a hangszeres zenével is ismerkedhetnek a látogatók

A fotó illusztráció: Hangár Könnyűzenei Központ

A Hangjáték keretében indult el helyi zenetanárok összefogásával a Hangár Könnyűzenei Központ, ahol jelenleg több mint 120 fiatal és felnőtt tanul. A programnak köszönhetően eddig közel 250 eseményen több mint 5300 résztvevő élte át és osztotta meg a zenélés örömét.

A péntek délutáni rendezvény Prejczer Kata foglalkozásával indul és a legkisebbeknek szól, kiderül majd, hogyan lehet bevezetni a hároméves kor alatti kisgyermekeket a zene világába. Ezt követően Huszti Laci zeneóvodája a nagyobb gyermekeket várja, akik az ukulelével ismerkedhetnek.

A népdalok világát Navratil Andrea vezetésével ízlelgethetik az érdeklődők, Jankovics Zoltán és Franczia Dani foglalkozásán pedig olyan ősi hangszereket is ki lehet próbálni, mint az ausztrál didzseridu és különböző ütőhangszerek.

Vér Péter kurzusán a samplerek és szintetizátorok megszólaltatásával kísérletezhet a közönség. A programok ingyenesen látogathatók.

 

Veszprém, Hangjáték, zenélés, Hangár Könnyűzenei Központ

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek