Látják rajtam, hogy nem vagyok táncos... – Pápai Joci már Tel-Avivban forgat

2019/03/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Megkezdődtek Pápai Joci bemutatkozó klipjének felvételei Tel-Avivban, a képsorokat a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon történő fellépései előtt láthatják majd a televíziónézők.

Indulkás tel-Avivba (Pápai Joci/FB)

Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer sikerült megnyernie a válogatót, hiszen két évvel ezelőtt Origo című dalával már győzött és képviselte az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol 8. lett. A 37 éves előadó tizenöt éve szerepel zeneszerzőként és szövegíróként is a hazai könnyűzenei színtéren. Mostani győztes dalát Molnár Ferenc Caramellel közösen írta.

Pápai Joci vasárnap érkezett Tel-Avivba, ahol délután már táncos főpróbán vett részt a versenyzőt és Izraelt egyszerre bemutató klip koreográfusával és táncosaival. A klip felvételeit hétfőn fejezik be egy izraeli történelmi helyszínen

"Először járok Izraelben, nagyon hálás vagyok a sorsnak érte, fantasztikus hely" – mondta el A Dal 2019 nyertese a helyszínen az MTI-nek.

A bemutatkozó filmek koncepcióját az izraeli szervezők alkották meg, a különleges helyszíneken az eurovíziós énekesek helyi táncosok körében Izrael történelmi és vallási emlékhelyein jelennek meg.

"Nagyon profik, látják rajtam, hogy nem vagyok táncos és mindenben segítenek" – tette hozzá Pápai Joci. Elmondta, hogy a májusi színpadra lépés előtt mindenképpen szeretné látni Jeruzsálemet, úgy érzi, ez erőt ad majd a versenyzéshez.

Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválon a május 14-i elődöntőn fogja elénekelni Magyarország képviseletében Az én apám című számot és ha sikerül továbbjutnia, akkor a május 18-i döntőben ismét felléphet.

 

Pápai Joci, Eurovíziós Dalfesztivál, Tel-Aviv

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek