Lecserélték A DAL műsorvezetőit

2021/12/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Blikk vette észre, hogy már nem Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) és Orsovai Reni, hanem Király Viktor és Rókusfalvy Lili lesznek A Dal 2022 műsorvezetői

Lecserélték A DAL műsorvezetőit

A nemzeti dalkereső januártól lesz látható a Duna Televízióban. Az előválogatókban a 40 dal élőben, az elődöntőkben akusztikus verzióban hangzik el, a döntősök pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével mutatkoznak be. Idén mintegy ötszáz pályamű érkezett.

A győztes dal előadója Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év Dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó elismerést, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

A tavalyi győztes, a Kaukázus, is megkapta a lehetőséget a tíz dalból álló CD elkészítésére, nemrég meg is jelent az anyag. A Lux című albumon új zeneszámok kaptak helyet, extraként versek is hallhatók rajta a közmédia műsorvezetőinek előadásában.   

Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere közölte: a zenekar történetében új korszakot nyitott, hogy szélesebb közönséghez tudtak eljutni a dalukkal. Az új lemez címe arra utal, hogy ebben a kicsit borúsabb időszakban legyen világosság, a világban szükség van a szív, az érzelmek, az empátiánk erősítésére – hangsúlyozta. A lemezen vannak szarkasztikus, humoros dalok is, emellett azonban érzelmesebb hanganyag született - tette hozzá.     

A videómegosztón a megjegyzések lehetősége ki van kapcsolva az album dalainál.

 

A DAL 2022, Király Viktor, Rókusfalvy Lili, Kaukázus

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek