Lehozzák néked a csillagokat: idén is lesz Ajándékkoncert Szegeden

2025/05/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Július 11-én rendezik a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertjét a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Fotó: Suzy Hazelwood/pexels.com

A Szegedi Szimfonikus Zenekar hosszú ideje meghatározó szereplője a megyeszékhely kulturális életének. Vaszy Viktor zeneszerző-karmester munkája nyomán vált önálló intézménnyé 1969-ben, de az együttes hagyományai csaknem háromszáz évre tekintenek vissza. A zenekar nemzetközileg is elismert tevékenysége mellett a helyi koncertélet bázisa, és a Szegedi Nemzeti Színház operajátszásának is elengedhetetlen hátteret biztosít.

A Szegedi Szabadtéri Játékok első ajándékkoncertjét 2003-ban rendezték, a zenekar pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort. A díjmentesen megtekinthető hangverseny – melyre az érdeklődők május 19-től igényelhetnek személyesen jegyet a fesztivál jegyirodájában – minden évben komoly érdeklődésre tart számot.

Idén is kiváló énekművészek Kónya Krisztina szoprán, Bita Boglárka mezzoszoprán, Tötös Roland tenor és Szélpál Szilveszter bariton lép majd színpadra a szimfonikus zenekarral. A különleges válogatás a Csillagok, csillagok címet viseli amelynek keretében az ország legnagyobb színpadának önmagában is varázslatos hangulatához illő, éji zenék fognak megszólalni a Dóm téren.

Az est vezénylő karmestere, Gyüdi Sándor több neves zeneszerző az éjszakai égbolt ihlette zeneművéből, égitestekkel kapcsolatos operarészletekből és zenekari művekből állította össze a műsort.

ajándékkoncert, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szegedi Szimfonikus Zenekar

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek