Ma jelenik meg Solére első kislemeze, lemezbemutató koncert az Akváriumban

2022/01/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Péntek délben jelenik meg a Solére első kislemeze a Másért, aminek a címadó dalai bekerült az idei DAL-ba is.

M a jelenik meg Solére első kislemeze, lemezbemutató koncert az Akváriumban

Solére (Szigeti Zsófi) az elektronikus space-pop stílusában mozgó budapesti dalszerző-énekesnő, aki saját érzelmeit, emlékeit örökíti meg dalaiban, izgalmas minimál hangszerelésben. Az elmúlt években bár több bázisról vitte szóló projektjét, amszterdami, és londoni zenei dalszerzői, és produceri tanulmányai után 2021-ben haza költözött, és most teljes mértékben itthon építi karrierjét.

2020 áprilisában Köztünk Liliom címmel jelent meg első magyar nyelvű dala, még ugyanebben az évben kijött A Hold meg én című szám magyarul,és angolul is – két videoklippel, amelyben őszintén vallott mentális betegségéről. 2021-ben a budapesti underground koncertszínteret is meghódította, és emellett koncertet adott többek között a Művészetek Völgyében, a Music Hungary Showcase-en, és egyéb kisebb fesztiválokon is.



Most év elején debütál első kislemeze Másért címmel, amelyről tavaly már két videóklip is megjelent. Solére művészetében a zene mellett a vizualitás is kiemelt szerepet kap, amit mi sem bizonyít jobban, hogy eddigi klipjei közül hármat is (Üveghegy, Köztünk Liliom, Fel) jelöltek a 2021-es 5. Klipszemle szakmai díjára, ahol fellépőként is részt vett.

Az első nagyobb zenei anyagáról így nyilatkozik Zsófi:

„Az összes dal 2021-es termés, még a Londonban tartózkodásom idején írtam őket. Stílusilag vegyítettem az electric R’n’B-t a trappet, és még klasszik UK garage is került a kislemezre. Mindent összevetve még mindig egyszerűen elektronikus pop zenének nevezném ezt az anyagot. Az album borítón a Miu Miújság című dal borítóját rekreáltuk a Macskafogóból. A mesében ez a jelenet egy cicalányról szól, aki a szerelmét fűtögeti telefonon. Számomra ez egy nagyon kedves, de sztereotipikus kép, elvárt szexizés, édesgetés, cukiskodás. A Földi Ádám által fotózott borítón ugyanez a jelenet látható, csak egy flegmább kivitelezésben, ahol mimózát fröccsentek a kamerába. Ez az én olvasatom most 2022-re a Miu miu jelenetről.”

Zsófi a Dalfutárban is feltűnt, a negyedik csapat munkájában vett részt, amelyben Födő Sanyi balladisztikus zenéjére írt – Hajós András megfogalmazása szerint – magával ragadó szöveget.



A Másért című EP január 14-én kerül bemutatásra az Akváriumban Solére eddigi legnagyobb koncertjének keretein belül, ahol az új, és régi dalok mellett elhangzik majd pár szerzemény a leendő nagylemezéről is. Emellett zenész barátai is színesítik majd a műsort, színpadon lesz vele Beton Hofi, OHNODY, Dárdai Blanka és OIEE is. Az este másik fellépője pedig a titokzatos Hundred Sins lesz zenekarával, és rengeteg meglepetésvendégével.

Solére, Szigeti zsófia, lemezbemutató, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek