Meghalt a Uriah Heep egykori billentyűse, a Lady in Black szerzője

2020/11/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

75 éves korában elhunyt Ken Hensley, a Uriah Heep brit rockegyüttes egykori billentyűse – írta a BBC hírportálja. A zenész szerda este hunyt el rövid betegséget követően – erősítette meg menedzsere. Idén szeptemberben halt meg a Uriah Heep egy másik tagja, Lee Kerslake dobos.

Meghalt a Uriah Heep egykori billentyűse, a Lady in Black szerzője

Az együttes nevét Charles Dickens angol író híres regénye, a Copperfield Dávid egyik szereplőjétől kölcsönözte.

Hensley jegyzi a zenekar sok korai számát, köztük az Easy Livin', Stealin'-nek és Lady in Blacknek című örökzöldeket. A kemény és a progresszív rockot ötvöző zenekar az 1970-es években ért a csúcsra. Hensley billentyűjátéka hangzásuk jellegzetes vonása volt.
  
"Mélyen megrázott Ken Hensley halálának híre, őszinte részvétemet fejezem ki a családnak és Hensley feleségének, Monicának. Ken csodálatos dalokat írt, míg velünk volt, zenei öröksége az emberek szívében mindig élni fog" – írta a Twitter mikroblogon Mick Box, aki több mint négy évtizede vezeti a Uriah Heepet.

Az Eon Music portálon múlt héten megjelent interjújában Hensley arról az időszakról beszélt, amikor lemezek millióit adták el és koncertjeik arénákat töltöttek meg.

 "Őszintén szólva olyan volt, mint egy őrült álom. Azt gondolom, egy kicsit mindannyian megszédültünk az egésztől" – mesélte.

A hetvenes évek végén Hensley kilépett a bandából, nem sokkal később megalakította saját zenekarát Ken Hensley and Live Fire  néven. Ennek ellenére sokszor lépett fel korábbi zenekari társaival együtt.
   

Ken Hensley, Uriah Heep, Lady in Black, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek