Meghalt Brunner Győző, a Korál másik alapítója

2021/02/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

77 éves korában meghalt Brunner Győző, aki 1965-től a Metro együttes, 1972-től a Taurus dobosa és vezetője volt, ez utóbbi felbomlása után Balázs Fecóval megalapította a Korál együttest.

Fotó: Fortepan / Hunyady József

Az 1943-ban Budapesten született zenész 1965-től 2971-ig a Metro együttes dobosa volt. A 60-as évek végén Frenreisz Károllyal külföldön vendéglátózott egy rövid ideig, ezalatt Veszelinov András és Rédey Gábor helyettesítették őket. 1992 tavaszán adtak koncertet a régi „metrósok” (Brunner-Dusán-Frenreisz-Schöck-Zorán), melynek anyagából a Metro koncert című album született.

 

Brunner 1972-től Taurusban dobolt, majd zenekarvezető lett. Mivel az együttesből (Balázs Fecó - billentyűs hangszerek, ének; Brunner Győző - dob, ütőhangszerek; Radics Béla - gitár, ének; Som Lajos - basszusgitár) egyedül neki volt telefonja, az ő telefonszámát csapták hozzá a névhez (Taurus EX-T: 25-75-83). Brunner ötletére csatlakozott a lágyabb stílust képviselő Zorán is az együtteshez, ám a rajongók nem fogadták el őt, sem pedig Som Lajos távozását, ezért 1973 márciusában Brunner bejelentette a Taurus felbomlását.

Ezután – a Taurus ökökségét továbbvivendő – Balázs Fecóval megalapították a Korál együttest, amelyben Brunner 1974-től 1976-ig dobolt.Kezdetben főleg hard rockot játszottak, részben Taurus-feldolgozásokra alapozva, az újjászervezett zenekar első nagy fellépésénél (1978.) már nem Brunner ült a doboknál, hanem Pados István.

Később dobtanárként is tevékenykedett, utolsó éveiben Kanadában élt.

Az Ifjúsági Magazin 1970-ben megkérdezte az akkori zenészeket, hogy miként képzelik el magukat 20 év múlva. Brunner Győző akkor így válaszolt:

"Pék szeretnék lenni. Tizenegy gyermekem lesz, és egy hulló vakolatú házban fogunk lakni. Táskás szemű, csúnya öregember leszek, de sok barátom lesz, kevés pénzem, és rengeteg kenyeret sütök. Hajnalban kelek, és megsütöm a rögeszmémet, egy tizenöt méter hosszú óriási kenyeret. Estére kiállok a körút közepére, és mindenkinek azt mondom, törjön belőle egy darabot."

A zenésznek két fia született, és nincs adat arra (minden más innen), hogy valaha is péklapátot fogott volna a kezébe...

R.I.P.

Brunner Győző, Metro, Taurus, Korál, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek