Megsemmisült a Tordas Rádió – aki tud, segítsen

2021/02/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A legrégebbi magyar kalózadót a Tiloson úgy aposztrofálják: "egy Dj és egy halbiológus embereken végzett kísérletei". Az országos hírű dj, Vidatóni és családja nem sebesült meg a tűzben, ami porig emésztette a rádiónak is helyet adó otthonukat, a halak azonban nem voltak ilyen szerencsések.

Megsemmisült a Tordas Rádió – aki tud, segítsen

Az első magyar kisközösségi rádió először tíz éven át az FM 90.00 frekvenciát használva nonstop kalózrádióként működött, 1 wattos teljesítményével kizárólag a falu határain belül volt hallható, szlogenje szerint: „Falutáblától falutábláig”. 2008 óta a budapesti Tilos Rádió segítségével az interneten is hallható. A rádió 2010-ben legális frekvenciát kapott az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT), és legális sugárzásba kezdett. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012-ben ezt a lehetőséget megszüntette. Vida Antal azóta netrádióként működtette a Tordas Rádiót. (Index)

Lányuk, Vida Vera ezt posztolta:

"Ma (szerda - 02.03) egy elektromos rövidzárlatnak köszönhetően leégett a tordasi házunk. Biztosítva nem volt.
Tekinthetjük az épületet a legrégebbi magyar kalóz rádió stúdiójának is, de nyilván a zenéken túl ez az egész életünk volt.
Szerencsére mindenki megmenekült (a temérdek akváriumban élő halakat leszámítva).
Most ideiglenes szállást kell keresnie apukáméknak, kipakolunk, felmérjük a menthetőket, aztán szépen lassan el kell indítani egy új életet. Mindezt a ház legfiatalabb Tordas Rádió hallgatójával, az autista öcsémmel, Miksával.
Aki tud, kérjük segítsen minket ezen a számlaszámon:
Név: Pataki Ágnes 11773102-05670897-00000000
Közlemény: adomány
Aki viszont tud tevőlegesen is hasznos lenne (ács, statikus, építész, tetőfóliázó, kétkezi szaki), az hívjon itt: 06309404063."

Ha megnézed ezt a videót, láthatod, mit veszítettek.

 

 

 

Vida Tóni, Tordas Rádió, tűz, segítség, Copy Con

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek