Megvannak A DAL 2024 elődöntősei – Szandi váltja a zsűriben Wolf Katit

2023/12/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Összesen hatvan produkció kap lehetőséget a bemutatkozásra A Dal 2024. extra, előválogató adásában. Ezek közül választja ki a televíziós zsűri az élő showműsor 40-es mezőnyét

Megvannak A DAL 2024 elődöntősei

Az új évadban már nyolc héten át versengenek a dalok. A válogatókban ismét 40 dal mutatkozik be. Az elődöntőben crossover hangszerelést kapnak a produkciók, majd a döntőben már szimfonikus verzióban hangoznak el az idén 80 éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében.

A győztesnek egyedülálló lehetőséget biztosít a közmédia: az év dala előadója a legendás, nemzetközi Hansa Studios-ban készítheti el új lemezét a stúdió szakembereivel - beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, a R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.

Mondjuk, ez érdekes választás, hiszen a közleményben azt hangsúlyozzák:

"A Dal több mint egy évtizede támogatja a műfaji sokszínűséget, a hazai előadókat",

mégis egy berlini stúdió fog dolgozni rajtuk. Talán a hazai stúdiók is megkaphatták volna ezt a támogatási lehetőséget.

 

Azt már a Blikk írta meg, hogy változik A Dal zsűrije. A Duna TV tehetségkutatójában tavaly Ferenczi György, Egri Péter, Mező Misi és Wolf Kati alkotott véleményt az élő adásba bekerült versenyprodukciókról, de a 2024 elején adásba kerülő show-ban a két utóbbi sztár már nem vesz részt. Mező Misi székébe a Bikini basszusgitárosa, az Artisjus jelenlegi vezetője, Németh Alajos Lojzi ül, a 2012-ben, majd 2022-től a zsűriben ülő Wolf Kati helyett pedig Szandit láthatjuk a műsorban.

A Budapest Music Centerben már felvették az extraműsort, amire a Blikk szerint azért volt szükség, "mert a tavaly negyven versenyző közül nem mindenki tudta élőben hozni azt a minőséget, amely a beküldött zenei felvételen volt hallható."

A dalválasztó a február 10-én kezdődik a Duna tévén.

A Dal 2024.

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek