Mekkora szerencse, hogy nem hagyták ABBA – a brit slágerlisták élén a svéd kvartett

2021/11/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az ABBA Voyage című albuma, amely 40 éve az első új dalokkal, megjelenése után egy héttel a brit toplista élére került. Négy éve nem volt példa popalbum esetében, hogy ilyen rövid idő alatt több mint kétszázezer példányban keljen el.

Mekkora szerencse, hogy nem hagyták ABBA – a slágerlisták élén a svéd kvartett

Az ABBA utolsó stúdióalbuma, amely 40 éve, 1981-ben jelent meg, szintén a toplista élére került, kilenc korábbi ABBA-albummal egyetemben.

Sokan úgy vélekedhetnek, hogy a koronavírus-pandémia miatt megcsappantak a bevételeik, ezért álltak újra össze – ez már csak azért sem állja meg a helyét, mert már a covid előtt is jöttek a hírek új dalokról, esetleges turnéról – egy 2018-as közleményükben bejelentették, hogy rövidesen új dalokkal állnak elő –, a vírus pont ezeknek tett keresztbe, de kis csúszással nagyot kaszáltak: elismerésben és pénzben is.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy rajongóinknak látszólag ugyanúgy tetszik az új album, ahogyan mi élveztük az elkészítését" – közölte az együttes a brit slágerlisták összeállításával foglakozó szervezettel. Egy másik rekordot is megdöntött a Voyage, amely nyolc év óta egy együttes legtöbb példányban eladott albuma lett. Utoljára a One Direction fiúbanda Midnight Memories című albuma büszkélkedhetett ezzel.

Az ABBA, Ed Sheeran és a One Direction mellett csak Adele 25 című albuma volt képes elérni a kétszázezres példányszámot egy hét alatt az elmúlt évtizedben a BBC honlapja szerint. (Ez utóbbinak a HVG beszámolója szerint összeomlott a honlapja, amikor közzétette, hogy öt év után újra koncertezni fog. A BST Hyde Park fesztiválon olyan előadók társaságában fog fellépni, mint a napokban kitüntetett Elton John, a Duran Duran és a Pearl Jam.)

A Voyage ráadásul az évszázad legtöbb példányban eladott vinilje lett.

Egyébként Németországban is rekordot ért el az album: több mint kétszázezres eladott példányával a slágerlista élére került a GfK Entertainment pénteki közlése szerint. Az albumból többet adtak el, mint a német toplistán szereplő 100 albumból együttesen.

Ahogy az szokás, az új megjelenéshez turné is kapcsolódik – ezúttal rendhagyó formában, mert bár a zenészek nem vállalták az ezzel járó nyűgöket ebben a korban és ekkora kihagyás után, az avatárjaik a technika és a tudomány segítségével mindent megtesznek majd, hogy teljessé (?) tegyék az élményt. Tőlünk kissé távol áll az avatár-koncert műfaja, de majd meséljen az, aki lát egy ilyet.

ABBA zenekar, Voyage, reunion

 

 

Szólj hozzá!


Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek