Mindegyik zenekarnak megvan a maga pálinkája

2020/10/01  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Vigyázat, a hír némi (sok) alkoholt is tartalmaz, úgyhogy korhatáros... Egy vadonatúj pálinka megvásárlásával négy hazai zenekart, a Hősöket, a Jónás Vera Experimentet, a Margaret Islandet és a Turbo zenekart támogathatod. A pálinka megjelenését október 1-re, a zene világnapjára időzítették, ezzel is tisztelegve a zenészek előtt.

Mindegyik zenekarnak megvan a maga pálinkája

 A zene, a koncertek, a fesztiválok évről évre a szabadság érzését, az önfeledt szórakozást jelentik több százezer embernek, ahol a zenekarok és a közönség a leginkább együtt lehet, együtt lélegezhetnek. Idén a jól ismert járványügyi okok miatt alig van lehetőség ezekre a találkozásokra, melyek a lelki nehézségek mellett az előadók számára komoly anyagi veszteségeket, pénzügyi nehézségeket jelentenek.

Egy zenerajongó társaság szeretett volna segíteni a zenészeknek ebben a bizonytalan helyzetben, így született meg az a pálinkacsalád, mely segítségével a rajongók közvetlenül támogathatják kedvenceiket. A négy támogatott formáció négy különféle műfaj képviselője, így a szeszes ital ízeihez egy-egy zenekar kapcsolódik, mindegyik pálinka egy-egy dal nevét viseli, a különleges csomagolás oldalán pedig a dalszövegek idézetei is helyet kaptak.

A barackpálinka így a Jónás Vera Experiment Borzongásaim című dala után, a birspálinka a Hősök Játszunk, a mézes ágyas meggyes a Margaret Island Éjszaka és a szilvapálinka a Turbo Iránytű című száma után kapta nevét.

A támogatás a pálinkák bevételéből származik, mely közvetlenül a zenekarokhoz kerül egy éven keresztül. Így a forgalmazók, a vendéglátóhelyek és ti is előreláthatólag több millió forinttal segítitek majd a zenészeket. 

pálinka, alkohol, Hősök, Jónás Vera Experiment, Margaret Island, Turbo

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek