Most múlik pontosan: Csík János kilép a Csík zenekarból

2024/10/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Válasz Online podcastadásában jelentették be, hogy Csík János kilép az általa 1988-ban alapított Csík Zenekarból.

Fotó: Csík Zenekar

A zenekar nem oszlik fel és nem is cserél nevet. Az 59 éves Csík János helyére Gál Tibor népzenész, énekes érkezik januártól.

A Kossuth-díjas zenész elmondta, úgy érzi, „eltelt rajta az idő”, és súlyos autóbalesete után több mint húsz évvel egyre nehezebben tudja „tartani a frontot”.

"Nem én vagyok a Csík Zenekar. Alapító vagyok, meg prímás, de ami harminchat év alatt létrejött, felépült, az az egész csapatot jelenti. Szabó Attilának köszönhető, hogy a Csík Zenekar neve ma már egybeforrott az igényes, valódi többletértéket hordozó zenei feldolgozásokkal. Egy percig sem volt kérdés számomra, hogy vigyék tovább a nevet is, és mindazt, ami ehhez a fantasztikus csapathoz kapcsolódik. Része voltunk egymás életének: sem a huszonkét évvel ezelőtti balesetet, sem a magánéleti viharokat nem tudtam volna úgy átvészelni, ha nincsenek mellettem. Hála van bennem, köszönet és drukkolás. Folytassátok, barátaim! Aztán úgyis zenélünk még együtt" – írta Csík János  a zenekar közleményében, amelyben a többi tag is mesgzólal.

Az adásban Majorosi Marianna és Szabó Attila beszélnek részletesen az adásban.

"Fény derül arra is, hogyan lett a Csík Zenekar a 2000-es évek második felére a magyar zenéből kitörölhetetlenül fontos formáció, amely elsőként varázsolt népzenét a kortárs popmuzsikából. Megtudjuk, hogyan függ össze mindez Csík János 22 évvel ezelőtti, majdnem halálos kimenetelű balesetével, vagy azzal, ahogy Szabó Attila a véletlen folytán összetalálkozott Lovasi Andrással. Sokan valószínűleg azzal sem voltak tisztában eddig, hogy Majorosi Marianna úgy énekelte fel stúdióban a Most múlik pontosant, hogy sosem hallotta a Quimby-féle eredetit. Kiderül az is, miért nem ment mélyen a pártpolitikába a zenekar, s hogy még azt sem pártpolitikai állásfoglalásnak szánták, amikor békemenetes meghívásra mondtak igent" – olvasható a Válasz Online ajánlójában.

Búcsúzóul a 60. születésnapján, december végén áll színpadra a zenekarral.

 

 

Csík Zenekar, Csík János

 

 

Szólj hozzá!


Amit Tállya kínál: dűlőtúrák, művészetek, Quimby, Bongor, Telehold...

Amit Tállya kínál: dűlőtúrák, művészetek,...

Szeptember 18. és 20. között ismét Tállya felé érdemes venni az irányt: a Kerekdomb Fesztivál a nyár utolsó nagy közös pillanatait kínálja,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

40 ezer ember egy improvizációban – Guiness-rekordra készül Ibrahim Maalouf

2027. április 10-én a párizsi Paris La Défense Arena ad otthont annak az eseménynek, amely egyszerre célozza meg a koncert- és a rekordtörténelmet: Ibrahim Maalouf itt próbálja felállítani a világ legnagyobb közösségi zenei improvizációjának Guinness-rekordját.

Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy Perrynek Ruby Rose?

Van egy történet, ami most épp körbejárja a sajtót. Nem egy friss lemez- vagy turnébejelentés, hanem egy húsz évvel ezelőtti este emléke... Ruby Rose Katy Perry posztja alá kommentelt valami olyat, ami végigsöpört a globális bulvár oldalain.
Új koncertek