Négy év után visszatér Budapestre a Flogging Molly

2023/03/28  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az ír-amerikai folk-rock hetes fogat utoljára 2019-ben járt nálunk, úgyhogy épp ideje, hogy június 14-én leporoljuk a táncoló fekete bakancsainkat, és bokázzunk egy nagyot az ördög táncparkettjén az Akváriumban.

Fotó: FM/FB

Vágyakozva olvasgattuk eddigi turnébejelentéseiket – így váljon valóra minden álmunk :)

Az 1994 óta aktív zenekar elsődleges célja, hogy életben tartsák a kelta kultúrát – némi punkos aktualizálással... A pályán eltöltött kishíján harminc év és a többezer fellépés megmutatta, hogy a Flogging Molly remekül túllépett a műfajok kapcsán gyakran emlegetett skatulyákon, hiszen képesek egy fesztiválon megosztani a színpadot a The Chieftains-szel és a Motörheaddel is. A csapat remekül egyensúlyoz a Michael Flatley táncának és a kocsmai verekedések hangulatának keskeny határvonalán, egyesítve mindazt, amit a régi kalózok kultúrájában gyerekkorunk óta kedvelünk.

A tavaly megjelent hetedik stúdióalbumuk, az Anthem sikere is azt bizonyítja, hogy nagyobb szükségünk van a vidám zenére, mint valaha. A Dave King és Bridget Regan házaspárt felvonultató együttes úgy döntött, hogy visszatér a gyökereihez, így a chicagói Electrical Audio Stúdióban 14 nap alatt rögzítettek 14 dalt. Ehhez Steve Albini (Nirvana, Pixies) volt segítségükre, a számokat pedig Atom Greenspan (Idles, Nick Cave & The Bad Seeds) keverte, amely az Anthem hangzásában fontos szerepet játszott.

Azon rajongóknak is jó hírünk van, akik már a legfrisebb albumot is széthallgatták, ugyanis a Flogging Molly márciusra ígéri legújabb kislemezét, melyről előfutárként  nemrég látott napvilágot egy nóta:

Az Akvárium színpadán persze minden bizonnyal felcsendülnek majd az örök klasszikusok is, úgymint az ’If I Ever Leave This World Alive’, a ’Drunken Lullaby’, vagy a ’Devil’s Dance Floor’ IS.

Flogging Molly, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek