Nem jön be a Queen-tagoknak a Freddie Mercury-hologram ötlete

2024/02/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az ATV értesülése szerint az énekes zenei hagyatékát és személyiségi jogait kezelő cég, a Mercury Songs Limited azzal rukkolt elő, hogy Freddie Mercuryt hologramként állítják színpadra egy turné keretében..

Forrás: YouTube

Ez a hologram-dolog nem újkeletű. És eléggé vegyes fogadtatásban részesült eddig. Jobbára kiborultak a rajongók, de egyetlen egy eset azért volt, amikor nagy sikert aratott.

Ott volt Amy Winehouse esete.

A jogokat kezelő család ugyanis jó ötletnek tartotta, hogy az elhunyt sztár korábbi koncertfelvételeiből összeállított repertoárból válogassanak ki olyan darabokat, amik a legélethűbben ábrázolják egykori önmagát, és egy teljes koncertet építenek köré, melyen Amy hologramként jelent volna meg. A rajongók úgy vélekedtek, hogy a család kizsákmányolja Amy örökségét, és enyhén visszatetsző, hogy pont a hírnév ellen küzdő énekesnőből csinálnak hologramot. A cég, amely bevállalta a projektet és azelőtt Maria Callas és Roy Orbison hologramjával  is turnézott már, egyelőre elhalasztotta a projektet, mert ahogy közelkényükben írták: "néhány különleges kihívással és érzékenységgel szembesültek"...

Evening With Whitney: The Whitney Houston Hologram Tour

„...nem hiszem el, hogy elmentem megnézni Whitney Houston hologramját – nagyon beteg”  – idéztük 2020-as cikkükben egy néző véleményét, mert ez a turné – az előbbivel szemben – elindult. Sőt, futott vagy 8 hónapig, aztán 2022-ben levették a műsorról, állítólag azért, hogy még nagyobb show-val térjenek vissza, a  rossznyelvek szerint azonban a kutya nem volt kíváncsi rá. (Zárul a hátborzongató Whitney Houston hologram show – efféle címmel jelentek meg cikkek.) Arról nincsenek információink, hogy az amerikai közönséggel újra próbálkoztak-e, de azt tudjuk, hogy 2023-ban Honkongba elvitték a műsort.

Biztos nem lesz Chester Bennington-hologram

Éppen ma reggel osztottuk meg FB-oldalunkon a Linkin Park új videóját, amelyben felbukkan az egykori énekes is. De ez azért nem ugyanaz...  Egy rádiófelvétel során a műsorvezető megkérdezte Mike Shinodát, hogy mit szólna egy Bennington-hologrammal kiegészített zenekarról, a válasz egy nagyon határozott NEM volt, Shinoda szerint a dolog "hátborzongató" lenne.

A Queen-tagok nem ezt a szót használták, de nem lelkesednek az ötletért. Az ATV cikke szerint Brian May így nyilatkozott:

„Beszéltünk Freddie hologramjairól és megnéztük a vázlatokat. Mi szeretünk élőben megjelenni, és amíg tudjuk, ilyen formában akarunk fellépni. Persze, ha már mind elmentünk, akkor csináljatok rólunk egy ABBA-féle showt, de amíg itt vagyunk, addig élőben akarunk zenélni.”

Annak idején a 76 éves gitáros mélyen meghatódott, amikor a Queen feat. Adam Lambert 2022-es Rhapsody turné során előadta a Love Of My Life-ot "Freddie-vel". (És ezzel nincs egyedül...)

"De ez nem hologram, ez csak egyfajta régimódi technológia, amit mi is szeretünk."

Mindez a hírek szerint nem akadályozza meg a Freddie Mercury-hologram show megvalósulását.

Az ABBA hologram turnéjának előkészületeiről itt írtunk, azóta is dübörög. Valami miatt ez a show nem verte ki a biztosítékot, talán azért, mert mind a négy tag él – hála istennek –, és közösen adták áldásukat a projektre. Mi nem láttuk sajnos, de volt, aki igen, itt írta meg az élményeit.

Az Index újságjrója 2022-ben ezzel a gondolattal zárta a beszámolóját:

"Ez a technika azonban nemcsak csodálatos, hanem egyben ijesztő is. Én elég realistának tartom magam, de végig azt gondoltam, hogy amit látok, az úgy is van. És innentől kezdve már egy lépés, hogy meghirdessenek egy Beatles- vagy egy Elvis Presley-koncertet, ami persze a jobbik eset, de ezt a technikát nyilván lehetne ennél kellemetlenebb célokra is használni."

Queen, Freddie Mercury, hologram

 

 

Szólj hozzá!


1400 nevezés közül választották ki a Fonogram-díj idei jelöltjeit

1400 nevezés közül választották ki a Fonogram-díj...

2025. április 8-án, kedden a Fonogram-nap keretében – idén 22. alkalommal – adják át a 18+1 kategóriában odaítélt Fonogram-Magyar Zenei Díjat.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Nirvana a PeCsában – zenei képregény-kiállítás a Savoya Parkban

Rajz & roll néven zenei képregény-kiállítás nyílik március 29-én, Budapesten, a Savoya Parkban. A tárlat olyan zenészek, együttesek valós és fiktív kalandjaiba enged betekintést, mint például a The Beatles, a Nirvana, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Kispál és a Borz, a Hooligans és a ROAD. A Master-Lab Comics manufaktúra által...

Napra pontosan 20 évvel az első fellépés után: Irie Maffia jubileumi koncert március 15-én

A zenekar 2005. március 15-én adta első koncertjét, azt sajnos nem tudjuk, hol volt, most az MVM Dome-ban adnak jubileumi koncertet.
Új koncertek