Ők a Budapest Open Mic döntőjének nyertesei

2023/11/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Telt házzal, rendkívül lelkes közönség előtt zajlott a McDonald's Budapest Open Mic döntője az Akvárium KisHalljában november 23-án, ahol a döntősök (jelen volt tizennégy, egy igazoltan hiányzott) léptek fel a publikum és a Sisi-Lil Frakk-Hundred Sins triász alkotta zsűri előtt.

Ők a Budapest Open Mic döntőjének nyertesei

Az idei McDonald's Budapest Open Mic eseményei szeptember 3-án indultak és tartottak nyolc héten át minden vasárnap délután Budapest legszebb teraszán, a pesti alsó rakparton,  a Város és Folyó Egyesület (Valyo) szervezésben létrejött RakPARTon és a Viadukt Teraszon több százas állandó nézőközönség előtt, ahol 20-25 fiatal MC mutatkozott be, sőt a versenyt követő bulikon mindenki szabadon mikrofont ragadhatott.

A versenyen túl a teljes program még nagyobb szakmai fókuszt kapott, ugyanis az open mic bulikat zeneipari workshopok előzték meg, ahol olyan témák kerültek nagyító alá, amelyek elengedhetetlenek a zenei karrierépítéshez. Nyolc hét, nyolc alkalom, nyolc téma került terítékre, a szövegírás, -értelmezéstől kezdve, a zenei producer szerepén át a vizuális koncepcióig, a zenei terjesztésig, a menedzsment fontosságáig vagy akár a magyar hiphoptörténetig a WMMD jóvoltából.

A november 23-án az Akvárium KisHalljában megrendezésre került díjátadó során derült ki, hogy ki a BOM közönségkedvence és a zsűri által legjobbnak ítélt előadója, akik a szponzorok jóvoltából értékes nyereményekkel, szakmai mentorációval, élő fellépési lehetőséggel, videóklippel, szponzorációs lehetőségekkel és egyéb szakmai díjakkal gazdagodtak.

A szakmai díj győztese: Skinny D

Nyereménye:
- 200.000 forint értékű terméktámogatás és 2 fotózás a Dorko jóvoltából;
- egy M-Audio AIR 192-4 Vocal Studio Pro hangfelvételi stúdió csomag, mikrofonnal és fejhallgatóval, valamint egy SHURE SM58-LCE Dinamikus mikrofon az Intermuzika Hangszerbolt felajánlásából;
- 1 évnyi ingyen terjesztés a WMMD jóvoltából;
- egymillió forint értékű média csomag a Lángoló felajánlásából;
- budapesti plakátkampány a hazai McDonald’s jóvoltából, 116 plakáttal Budapest forgalmas helyein.


A közönségdíj győztese: suki összesen 11.703 beérkezett szavazattal, mellyel a szavazatok 18%-át szerezte meg.

Nyereménye:
- egy darab SHURE SM58-KM-SOM SM58-LCE mikrofon, K&M mikrofonállvány és Sommer Cable 6m XLR-XLR kábel csomag az Intermuzika Hangszerbolt felajánlásából;
- a közönségkedvencnek teljes körű tanácsadás, online jelenlét optimalizálás a WMMD jóvoltából;
- egymillió forint értékű média csomag a Lángoló felajánlásából;
- 50.000ft értékű Karl Kani vásárlási utalvány a Rapcity felajánlásából


Bár a verseny idén véget ért és jövőre folytatódik, a Budapest Open Mic podcastot indított a hiphop 50. születésnapja alkalmából, melynek első adása a döntő után egy nappal jelent meg.

A Budapest Open Mic podcastjében a magyar hiphop történetét meghatározó ikonikus alakokkal beszélget Bánkuti Dániel műsorvezető, zeneipari szakértő. A formátum célja, hogy epizódonként hasonló tematikai egységek mentén ismerjük meg a magyar raptörténetet a nyolcvanas évek kezdeti, lázadó lelkesedésétől a mai hiphopalkotók tudatos karrierépítéséig és a kortárs online közegben betöltött szerepükig.

Az első, kissé rendhagyó epizódban a McDonald’s Budapest Open Mic versenyének zsűrijével, Sisivel, Lil Frakkal és Hundred Sins-szel a verseny apropóján beszélgetett Bánkuti Dániel, a hiphoppal való első élményeikről, előadói szárnypróbálgatásaikról és a tehetségkutatás jelenségéről.






Budapest Open Mic, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek