Paksi Endre nagyon boldog

2019/08/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Van is miért: három hónap alatt dupla platina lett az Ossian Reményhozó című albuma. (A platina minősítéshez 4000 db értékesítés szükséges, akár fizikai hanghordozó-eladás, akár digitális albumletöltés formájában. Ezen eladási darabszámok egész számú többszörösei után dupla, tripla stb. platinalemez jár.)

Paksi Endre nagyon boldog

"Hatalmas öröm számunkra, hogy az eddigi legrövidebb idő, – 3 hónap – alatt dupla platinává érett az új Ossian album!!! Már szépen meg is haladta a határt, és a jelenlegi részeredmények alapján 2019-ben a Reményhozó eddig a harmadik legtöbb eladott album helyezését érte el az országban!!! Szeptember 14-én pedig a Barba Negra Track-ben minden Barátunkkal közösen szeretnénk ezt megünnepelni, és szokásunk szerint valakinek az Ossian közönségéből is átadunk majd egy dupla platinalemezt, hiszen ismét Veletek együtt értük el ezt a szép eredményt!!!" – üzente Pakis Endre a rajongóknak.

Mondhatjuk, az elismerés jár nekik :)

 

A Reményhozó turné kiemelt budapesti lemezbemutató állomása tehát szeptember 14-én a budapesti Barba Negra Track-ben lesz. Ezen az eseményen egy különleges vendég, a lengyel CRYSTAL VIPER lesz a zenekar vendége, akik a tavaly szeptemberben megjelent Egyek vagyunk című Ossian tribute lemezen is szerepeltek az Ítéletnap című dallal.

Ossian, új album, A Reményhozó, Barba Negra Track, dupla platina, Crystral Viper

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek