Pápai Joci győzelmével és plágiumgyanúval zárult A Dal második elődöntője

2019/02/17  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Szombat este A Dal című műsorban utoljára pontozott a tisztelt zsűri – megint adtak okot némi mérgelődésre nézői körökben. A legnagyobb port mégsem ez kavarta, hanem Freddie külön bejelentése a műsor végén, ami előre vetít egy újabb botrányos, plágiumvádakkal teli hetet a végjáték előtt.

Pápai Joci győzelmével, és plágium-ganyúval zárult A Dal második elődöntője

A második elődöntőben tobzódtunk a "sírós" dalokban, de volt zúzás is a Nomad és a Fatal Error zenekaroknak köszönhetően. A zsűri ezúttal visszafogottabban értékelt, azonban a pontozásnál akadtak meglepetések. Akiket az előválogatókban magas ponszámokkal illettek, azok közül most jó néhányat lepontoztak. Így fordulhatott elő, hogy a harmadik előválogatóban egyaránt 41 pontot szerző Nagy Bogi és Pápai Joci párbajából ezúttal utóbbi került ki nyertesen, bár Boginak is sikerült megugrania a döntös szintet.

Másodikként a sokáig vezető helyen álló Szekér Gergő örülhetett a továbbjutásnak, a leginkább lepontozott Fatal Error zenekarnak viszont végül a rajongók szavaztak bizalmat.

Íme a végeredmény pontszámokkal:

  • Szekér Gergő

8+9+9+8+9=43

  • Nomad

7+7+7+7+8=36

  • Mocsok egy Kölykök

7+8+8+8+8=39

  • Nagy Bogi

9+9+8+8+8=42

  • Oláh Gergő

8+7+9+9+8=41

  • Antal Tímea feat. Demkó Gergő

6+8+10+6+8=38

  • Fatal Error

8+8+8+8+8=40

  • Ruby Harlem

8+8+7+8+7=38

  • Pápai Joci

8+9+10+9+9=45

Nem történt nagy meglepetés a "Legjobb dalszövegíró" kategória győztesének kihirdetésekor, ugyanis a Konyha zenekar mindkét szereplésénél az egekig magasztalta a zsűri a "Százszor visszajátszott" című dal szövegét, ami a frontember, Szepesi Mátyás keze munkáját dicséri.

Extra produkcióként az új dallal jelentkező Republic zenekart hallhattuk, de a végső döfést a műsorvezető Freddie vitte be az utolsó pillanatokban, amikor egy szép hosszú monológot felolvasva tudatta a nagyérdeművel, hogy bejelentést kaptak, amit még vizsgálnak az illetékesek, de ha beigazolódik a plágium gyanúja, a döntő mezőnyében változás lesz. Hogy melyik dal került veszélybe, nem árulták el, mondván, nem szeretnének alaptalanul vádaskodni, de ezzel a rövid bejelentéssel sikerül az addigi örömben úszó továbbjutók arcáról is leradírozni a széles mosolyt.

Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből a következő héten!

A Dal 2019, műsor, verseny, Eurovízió, Both Miklós, Mező Misi, Vincze Lilla, Nagy Feró, Fehérvári Gábor Alfréd, Dallos Bogi, Fatal Error, Pápai Joci, Szekér Gergő, Nagy Bogi, Szepesi Mátyás

 

 

Szólj hozzá!


Jön a MUSE Sopronba!

Jön a MUSE Sopronba!

Már a Volt Fesztivál 2022-es fellépőinek listáján a Muse, a The Killers, a Sum41, a Bring Me The Horizon és Yungblud. Mindez jövőre, június 21 és...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Zenélő okospadot kapott ajándékba Budapest

Zenélő okospadot ajándékozott a Lengyel Intézet Budapestnek: az utcai bútor Farkas Gábor zongoraművész előadásában Frédéric Chopin és Liszt Ferenc műveit játssza.

Koronavírusosak Ákos zenésztársai, idén nem lesz Aréna-koncert

Az elmúlt napokban két zenésztársa is pozitív covid-tesztet produkált, így sajnos az eredetileg tervezett december 11-i dátumon nem tudják megtartani az előadást – közölte a Budapest Aréna a FB-oldalán.
Új koncertek