Petula Clark nem túl boldog attól, hogy a nashville-i merénylő az ő számát játszotta a robbantás előtt

2020/12/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A robbanásnak szerencsére csak egyetlen halálos áldozata volt, maga a merénylő, "köszönhetően" annak, hogy egy hangfelvételt játszott le a lakóautójából, ami arra figyelmeztetett, hogy tizenöt perc múlva pokolgép fog robbanni. A beszámolók szerint a szöveg mellett zene is – a Downtown – szólt a detonáció előtt.

Fotó: Petula Clark/FB

"A sok ezer dal közül miért pont ezt...?" – tette fel a kérdést közösségi oldalán a '64-es sláger előadója, Petula Clark, Franciaországban élő angol énekesnő, színésznő.

Ami magát a dalt illeti, először nem is nagyon tetszett Clarknak. A zeneszerző, Tony Hatch megmutatott pár dallamrészletet belőle az énekesnőnek, de azt különösebben nem izgatta fel, mindenesetre azt mondta Hatch-nek, ha ír hozzá egy jó szöveget, akkor talán felteszi a következő albumára... Sem Clark, aki éppen Kanadában lépett fel, amikor a dalt először lejátszották a rádióban, sem Hatch nem látta előre, hogy a dal milyen hatással lesz a karrierjükre...
Az 1964 végén négy nyelven megjelent Downtown sikert aratott Nagy-Britanniában, Franciaországban (angol és francia nyelven egyaránt), Hollandiában, Németországban, Ausztráliában, Olaszországban, valamint Rodéziában, Japánban és Indiában. Londonban tett látogatása során Joe Smith, a Warner Bros. ügyvezetője meghallotta a dalt, és legott megszerezte az USA-beli jogait. A Downtown 1965 januárjában a slágerlisták csúcsán volt, és 3 millió példányt adtak el belőle az Egyesült Államokban. Grammyvel is elismerték, és Petula Clark a Dowtown révén bejutott  Grammy Hírességek Csarnokába.

A sors fintora, hogy a merénylőt is Warnernek hívták...

Az énekesnő az 1964-es sláger kezdő soraira hivatkozott, és azt mondta:

"Talán valaki mást is beleérthet ezekbe a szavakba* – lelkiállapotától függően. Lehetséges.

Mindazonáltal nem örült annak, hogy slágerét egy ilyen erőszakos cselekedethez kapcsolták hozzá, és azt üzente a Nashville-ben élőknek:

"Szeretném áölelni Nashville-t  – ölellek mindnyájatokat –, és szeretetetben, boldogságban, egészségben gazdag új évet kívánok."

via NME

*"When you're alone and life is making you lonely
You can always go - downtown.
When you've got worries all the noise and the hurry
Seems to help I know downtown.
Just listen to the music of the traffic in the city
Linger on the sidewalk where the neon signs are pretty
How can you lose?"

 

 

 

 

 

 

 

Nashville

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek