Playbánia: mától elsőalbumos Beton.Hofi

2022/09/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Fedél Nélkül FB-oldalán harangozta be Schwarcz Ádám, azaz Beton.Hofi első albuma megjelenését, mely gesztust nagyra értékeljük, a Playbánia című album pedig ma ki is jött (de arról még nem tudunk felelősen nyilatkozni).

Playbánia: mától elsőalbumos Beton.Hofi

Beton.Hofi az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai hiphop/trap sikersztorija - viszonylag későn, huszonhét évesen – közgazdász diplomával és egészségügyi problémák miatthagyott fel a focival, és vágott bele zenélésbe. Tavaly nyáron hozta ki első mixtapjét, ami igen erős debütálásnak bizonyult.

Néhány héttel később már a Budapest Park színpadán találhatta magát Dzsúdló vendégeként, idén szeptember 15-én pedig már első önálló parkos koncertjére készül.

A Citromail Gang Első Országos Találkozóra, ahogy az a fotón is olvasható,  pár haver-zenész is elkíséri majd.

Ez a dala második a 34. heti hivatalos magyar slágerlista STREAM TOP 40 kategóriájában.

Az eseménnyel kapcsolatban egy videó is készült, amelyben Beton.Hofi többek között arról rappel mesél, mennyire nehéz egy ilyen sikeres debütálás után a folytatás, mekkora nyomást jelent, illetve kulisszatitkokat is elárul a ma megjelent Playbániáról, amiről bizonyára bőven mutat dalokat szeptember 15-én a Budapest Parkban.

Beton.Hofi, Playbánia, Citromail Gang Első Országos Találkozó, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek