Rá fogsz csúszni: fennállása óta először korcsolyapálya nyílik a Budapest Parkban

2021/11/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Tízéves történetében először készül téli üzemmel a főváros egyik legnagyobb, szabadtéri szórakozóhelye - a Budapest Park téli meseországának kapuja december 3-án nyílik meg, középpontjában pedig egy hatalmas jégpálya várja majd a korcsolyázni vágyókat.

Jég veletek! Korcsolyapálya nyílik a Budapest Parkban

A Budapest Park Jégvilágban az eddig nagytánctérként ismert terület most a korcsolya és a téli hangulat szerelmeseinek kedvez: a több mint 1200 négyzetméteres, monumentális jégpályával, a hét minden napján – hétköznap délutáni idősávban, hétvégén pedig egész nap, sőt, meghosszabbított nyitvatartással. A kisgyermekeknek külön pályaszakasszal készülnek, hogy mindenki zavartalanul, biztonságosan csúszhasson.

A korcsolyázás egy etapja – a jégpálya rendszeres takarítása miatt – 90 percig tart, ezért érdemes időben érkezni, hogy kényelmesen rákészülhessünk a csúszásra, akár a réteges felöltözéssel, akár a korcsolya kölcsönzésével vagy élezésével.

Ráadásul előtte és utána is mindenki találhat magának elfoglaltságot a Park téli mesebirodalmában, hiszen a hűvös időszakhoz illően új étel- és italkínálattal készülnek, a jeges vodkaszódákat a rumos tea és a forralt bor váltja fel.

Ha esetleg nem koriznál, csak karácsonyi hangulatba kerülnél egy forró itallal és nosztalgiáznál a haverokkal az elmúlt nyár emlékeiről, természetesen erre is lesz lehetőséged – a Park Jégvilág kapuja ugyanis bárki előtt nyitva áll: a területre belépni ingyenesen lehet, jegyet csak a koripálya használatához kell váltani, amit elővételben vagy a helyszínen is megtehetnek a látogatók.

 

Budapest Park, korcsolyapálya, tél

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek